Remegnek a kémkedő angol csapat szurkolói: kizárás fenyegeti a klubot a döntő előtt

Pénzcentrum2026. május 19. 15:50

A Southampton kémbotrányba keveredett az angol labdarúgó-másodosztály rájátszásának elődöntője előtt: a klubot azzal vádolják, hogy megfigyelte a Middlesbrough edzését. Egy független fegyelmi bizottság hamarosan dönt arról, maradhat-e a csapat a rájátszás fináléjában - jelentette a NBC Sport.

Az eset május 7-én történt, két nappal a Southampton-Middlesbrough rájátszás első mérkőzése előtt. A gyanú szerint a Southampton egyik elemzője a Middlesbrough edzőközpontjánál, egy magaslaton állva filmezett a mobiltelefonjával. Eközben fülhallgatót viselt, így feltehetően élő videohívásban közvetítette az edzést.

Amikor a Middlesbrough egyik munkatársa kérdőre vonta, a férfi nem volt hajlandó azonosítani magát, viszont gyorsan letörölt néhány tartalmat a telefonjáról, majd egy közeli golfklubba menekült. Ott átöltözött, majd sietve távozott a helyszínről. A Middlesbrough fotósa azonban képeket készített róla, így a Southampton honlapján található fotók alapján sikerült azonosítani. Az ügyről korábban itt írtunk: 

Az Angol Labdarúgóliga (EFL) két pontban emelt vádat a Southampton ellen. Egyrészt a klubok közötti jóhiszemű eljárás követelményének megsértésével, másrészt a 127-es szabály áthágásával vádolják őket. Ez utóbbi szigorúan tiltja az ellenfél edzésének megfigyelését a mérkőzést megelőző 72 órában. A Southampton mindeddig nem cáfolta a vádakat. A klub vezérigazgatója, Phil Parsons csupán egy belső vizsgálat lefolytatását ígérte.

A fegyelmi bizottság számára a mostani eset teljesen precedens nélküli, mivel a 127-es szabályt korábban még soha nem sértették meg.

A lehetséges szankciók között szerepel a pénzbírság, a következő szezonra érvényes pontlevonás, illetve a Southampton kizárása a rájátszásból. Utóbbi esetben a Middlesbrough játék nélkül, zöldasztal mellett kapná meg a 3-0-s győzelmet az első meccsre, így összesítésben 4-2-vel ők jutnának tovább.

A Middlesbrough határozottan a kizárást követeli, és Nick de Marco sportjogászt bízta meg az érdekei képviseletével. A klubot azonban hivatalosan nem nevezték meg érdekelt félként az eljárásban. Ennek következtében nem vehetnek részt a meghallgatáson, és a születendő döntés ellen sem fellebbezhetnek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Championship 1. forduló
Hull City
  
Southampton
2026. május 23. szombat 16:00
MKM Stadium, Hull
Egymás elleni statisztika: 18 meccs
Győzelem
Hull City: 5 (27.8%%)
Southampton: 9 (50%%)
Döntetlen: 4 (22.2%%)
Gólok
Hull City: 21
Southampton: 28
Gólkülönbség: -7
Hazai győzelem
Hull City: 3
Southampton: 4
Vendéggyőzelem
Hull City: 2
Southampton: 5
Adatlap létrehozva: 2026.05.19.

A kialakult helyzet a Hull Cityt is súlyosan érinti, holott a klubnak semmi köze a botrányhoz. A csapat jelenleg a Southampton elleni, szombati wembley-i döntőre készül. Ha azonban az ellenfél személye megváltozik, a teljes felkészülést újra kell tervezniük. Jared Dublin, a Hull sportigazgatója szerint a csapata "járulékos veszteséggé" vált egy őket egyáltalán nem érintő ügyben.

Ha a Southamptont kizárják, a döntőt nagy valószínűséggel elhalasztják, mivel a Hull Citynek és a Middlesbrough-nak is időre lenne szüksége az átszervezéshez. Mivel a Wembley stadion május 30-31-i hétvégéje már foglalt, így csak egy hétközi időpont jöhet szóba a mérkőzés pótlására.

A kedd reggel megkezdett fegyelmi meghallgatás hivatalos döntését még aznap, vagy legkésőbb szerdán várják. A Southampton vezetőedzője, Tonda Eckert a sajtótájékoztatókon következetesen elzárkózott a témát érintő kérdések elől. Egy alkalommal pedig ki is vonult a teremből, miután egy újságíró nyíltan nekiszegezte a kérdést: "Ön csaló?"

Címkék:
foci, sport, stadion, anglia, labdarúgás, meccs, csapat, angol foci, angol bajnokság, sportbotrány,