Antonelli harmadszor nyert: hihetetlen, mit megy a fiatal olasz, semmi sem veheti el a vb-címét?

Pénzcentrum2026. május 3. 21:18

A pontversenyben élen álló Andrea Kimi Antonelli nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíjat. A Mercedes olasz pilótája magabiztos győzelmével növelte előnyét a világbajnokságban. A dobogó második és harmadik fokára a McLaren versenyzői, a címvédő Lando Norris és Oscar Piastri állhattak fel.

A futam a várható viharok miatt az eredetileg tervezettnél három órával korábban rajtoltmazz eső azonban végül elkerülte a pályát. A rajtot követően a pole pozícióból induló Antonellit azonnal megelőzte Charles Leclerc. A mezőny sűrűjében Max Verstappen egy kisebb koccanás miatt megpördült. A négyszeres világbajnok azonban gyorsan irányba állította az autóját, és folytatni tudta a versenyt.

A hatodik körben a biztonsági autónak is a pályára kellett hajtania, miután Pierre Gasly és Liam Lawson összeütközött. Mindketten feladni kényszerültek a futamot. Ugyanígy járt a bokszutcából rajtoló Isack Hadjar is, aki egy elvétett kanyar után a falnak csapódott. Az újraindítás után az élmezőnyben folyamatosan cserélődtek a pozíciók. A bokszkiállásokat követően azonban Antonelli stabilizálta a vezetését Norris előtt. A hajrában a harmadik helyért alakult ki kiélezett küzdelem. Tíz körrel a leintés előtt előbb Leclerc, majd Piastri is megelőzte Verstappent.

Az utolsó előtti körben Piastri sikeres előzési manővert mutatott be Leclerc ellen. A monacói pilóta a csata során megpördült, és bár bravúrosan megfogta az autót, a tempója az utolsó körre jelentősen visszaesett. Ezt kihasználva George Russell és Verstappen is elment mellette, így Leclerc végül csak a hatodik helyen ért célba.

Az élen eközben már nem történt változás: Kimi Antonelli zavartalanul szerezte meg harmadik futamgyőzelmét, és Lando Norris második pozícióját sem fenyegette veszély.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Sikerével az olasz pilóta húsz pontra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben. Mögötte a Miamiban negyedikként záró csapattársa, Russell áll a második helyen. A világbajnoki szezon május 22. és 24. között a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.

címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA 

Címkék:
sport, verseny, forma-1, világbajnokság, max verstappen, lando norris, autósport, f1, oscar piastri, f1hírek,