Döbbenetes nyilatkozatot tett az olimpiai bronzérmes evezős: súlyos állapotban volt, de évekig normálisnak gondolta

Pénzcentrum2026. március 19. 18:44

Becky Wilde olimpiai bronzérmes brit evezős éveken át küzdött evészavarral. Állapotát sokáig teljesen normálisnak élt meg, de most először beszélt nyilvánosan a problémáról. Elmondta, hogyan hatott a betegség az életére és a karrierjére, valamint miért döntött végül a segítségkérés mellett - minderről most a BBC Sportnak mesélt.

A Somerset megyei Tauntonból származó Wilde gyerekkorában úszóként kezdte pályafutását, és Walest képviselte. Az olimpia azonban mindig is az álma volt. Egyetemi évei alatt egy tehetségkutató programon keresztül váltott az evezésre. 2024-ben a párizsi olimpián bronzérmet szerzett kétpárevezősben Mathilda Hodgkins-Byrne oldalán. Tavaly pedig Európa-bajnoki aranyat és világbajnoki ezüstöt nyert négypárevezősben.

A most 27 éves Wilde elmondta, hogy az evészavar még kamaszkorában kezdődött. Valaki megjegyezte, hogy hízott, ő pedig ehhez kötötte az egyre romló úszóeredményeit.

Holott rengeteg oka lehet annak, ha valaki nem teljesít a legjobb formájában

- tette hozzá. A közösségi média térnyerése és az ideális testképről szóló üzenetek szintén komoly szerepet játszottak a betegség kialakulásában.

Az evészavar súlyos fizikai következményekkel járt. Úszóként túledzettséget és gyakori betegségeket tapasztalt, mert nem táplálta megfelelően a testét. Később, az evezés során a probléma ismétlődő bordasérülések formájában jelentkezett. Az elégtelen táplálkozás miatt ugyanis drasztikusan lecsökkent a csontsűrűsége.

Friss és élő eredmények a Sportinlineon, a Pénzcentrum sportoldalán; KATTINTS!

Hat évvel a betegség kialakulása után, 2022-ben fordult végül szakemberhez. Ezt megelőzően az egymást követő bordasérülések lelkileg már teljesen összetörték.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mindig azt kérdeztem, miért pont én, aztán hirtelen rájöttem, hogy ezért

- mesélte. Amikor végül összeomlott az edzője előtt, ő azonnal támogatta, és segített neki megfelelő terápiát találni.

Wilde a felépülés kulcsának a terápiát tartja. Azért vállalta a nyilvánosságot, hogy másoknak is bátorságot adjon.

Arra gondolok, milyen magányos voltam tizenhat-tizenhét évesen, és mennyire szégyelltem magam. Azt akarom, hogy az emberek tudják: segítséget kérni a legjobb dolog, amit tehetnek

- mondta. Az olimpiai érem is sokat segített abban, hogy új szemmel tekintsen a saját testére. "Végre értékelem, mennyire hihetetlen teljesítményre képes a testem. Az olimpiai bronzérmet nagyrészt annak köszönhetem, hogy elkezdtem helyesen bánni vele."

Címkék:
olimpia, sport, táplálkozás, közösségi média, brit, mentális egészség, mentális betegségek, olimpia2024, sportolónő,