Pénzcentrum • 2026. február 27. 12:15
A Novak Djokovic által alapított szakadár játékos-szakszervezet, a Profi Teniszezők Szövetsége (PTPA) támogatásáról biztosította Tara Moore korábbi brit teniszezőt. A sportoló 20 millió dolláros kártérítési pert indított a Női Teniszszövetség (WTA) ellen gondatlanságra hivatkozva, az ügy pedig újabb frontot nyit a teniszvilágon belüli jogi háborúban - tudósított a The Guardian.
Tara Moore játékjogát 2022 júniusában függesztették fel, miután egy bogotái tornán boldenon és nandrolon jelenlétét mutatták ki a szervezetében. A 33 éves játékos végig tagadta a szándékos doppingolást. 2023 decemberében egy független testület felmentette őt, mivel valószínűsítették, hogy a pozitív tesztet szennyezett hús fogyasztása okozta.
A Nemzetközi Teniszintegritási Ügynökség (ITIA) fellebbezése nyomán azonban a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2025 júliusában visszaállította az eredeti négyéves eltiltást. Az indoklás szerint a játékos nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a szervezetében talált magas nandrolonszint véletlen szennyeződés eredménye.
Keresetében Moore azt állítja, hogy a WTA elmulasztotta figyelmeztetni a játékosokat a húsfogyasztásból eredő szennyeződés kockázatára, különösen a kolumbiai fővárosban rendezett torna előtt. A vád szerint a WTA ezzel megszegte gondossági kötelezettségét.
Kattints a friss és élő eredményekért, sporthírekért a Sportonlinera!
A brit teniszező az elszenvedett anyagi károkért és jó hírnevének megsértéséért 20 millió dollár kártérítést követel. Moore emellett arra is hivatkozik, hogy az ITIA kettős mércét alkalmazott a sztárjátékosokkal szemben. Példaként említi, hogy hasonló, szennyeződéssel összefüggő ügyekben Jannik Sinner három hónapos, Iga Swiatek pedig mindössze egy hónapos eltiltást kapott.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Moore jogi képviseletét a PTPA partnerirodája, a King & Spalding látja el, az információk szerint pro bono alapon. A PTPA forrásai szerint a szervezet közvetlenül nem finanszírozza a pert, de teljes mellszélességgel támogatja Moore ügyét. Egy, az ügyet ismerő forrás a Guardiannek így nyilatkozott: "Támogatjuk Tarát, mert elképesztően bántak vele. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a különböző emberekre különböző szabályok vonatkoznak."
A PTPA már korábban is beperelte a WTA-t, az ATP-t és három Grand Slam-tornát egy amerikai szövetségi bíróságon. A vád szerint a szervezetek összejátszanak a pénzdíjak csökkentése érdekében, és korlátozó ranglistarendszert alkalmaznak. A szakszervezet emellett egy egymilliárd dolláros tőkebevonást is tervez egy új, globális versenysorozat finanszírozására. A szervezetet hat éve alapította Djokovics, aki azonban a múlt hónapban távozott a vezetésből.
A WTA szóvivője közölte, hogy tudomásuk van Moore keresetéről, és a megfelelő jogi úton fognak reagálni, hozzátéve, hogy a választottbírósági eljárás semleges keretek között zajlott. A Tennis Australia még az Australian Opent megelőzően megállapodást kötött a PTPA-val. Ennek értelmében az ausztrál szövetség kikerült a perből, cserébe pedig bizalmas pénzügyi információkat oszt meg a játékosszakszervezettel a többi torna ellen folytatott eljárás során.