Hatból hat arany a sífutókirálynak: ő az olimpia szupersztárja, ilyet még senki nem csinált

Pénzcentrum2026. február 22. 09:44

Johannes Høsflot Klæbo történelmet írt a 2026-os milánó–cortinai téli olimpián. Megnyerte hatodik aranyérmét is, ezzel megdöntötte az egy olimpián szerzett legtöbb elsőség rekordját - tudósított a BBC.

A 29 éves norvég sífutó az 50 kilométeres, klasszikus stílusú tömegrajtos versenyen diadalmaskodott, két óra hat perc 44,8 másodperces idővel. Mögötte honfitársai, Martin Løwstrøm Nyenget és Emil Iversen értek célba a második, illetve a harmadik helyen, így kizárólag norvég versenyzők állhattak a dobogóra.

A korábbi csúcsot az amerikai gyorskorcsolyázó, Eric Heiden tartotta, aki az 1980-as Lake Placid-i olimpián öt aranyérmet szerzett. Klæbo ezzel tizenegyre növelte olimpiai bajnoki címeinek számát, és ő lett az első sportoló, aki egyetlen ötkarikás játékon mind a hat sífutószámot megnyerte. A sporttörténelem során nála több olimpiai aranyat – szám szerint huszonhármat – egyedül az úszó Michael Phelps gyűjtött be.

Őrület volt, megvalósult az álmom. Azt hiszem, ez az olimpia tökéletesre sikerült. Hihetetlen érzés, hogy az 50 kilométeres távval koronázhattam meg a teljesítményemet

– nyilatkozta Klæbo a BBC Sportnak.

Az olimpia hírei, érdekességes és eredmények a Sportonlineon; KATTINTS!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az oslói születésű, de fiatalon Trondheimbe költözött versenyző a sífutás vitathatatlan királya. Száztizenhat világkupa-győzelme páratlan a férfiak mezőnyében, emellett tizenötszörös világbajnok; a tavalyi trondheimi vébén mind a hat aranyérmet begyűjtötte. Milánó–Cortinában a záró 50 kilométeres szám előtt diadalmaskodott skiatlonban, sprintben, a 10 kilométeres szabadstílusú egyéni indításos versenyen, a 4×7,5 kilométeres váltóban és a csapatsprintben is.

A brit Andrew Musgrave hatodikként ért célba 50 kilométeren, közel négy perccel Klæbo mögött. Az ötödik olimpiáján szereplő, 35 éves versenyző viccesen csak annyit jegyzett meg: "még mindig fiatal és ígéretes vagyok". Nagy-Britannia sífutócsapata történelmi olimpiát zárt. Musgrave és James Clugnet ötödik helye a csapatsprintben a brit sífutás valaha volt legjobb olimpiai eredménye, Anna Pryce pedig a klasszikus stílusú sprintben elért 32. helyével megjavította a brit női rekordot.

címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA

Címkék:
olimpia, sport, norvégia, rekord, győzelem, nagy-britannia, világbajnok, téli olimpia, olimpia2026,