Pénzcentrum • 2026. január 14. 14:51
A kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf ismét megkezdte a medencés edzéseket – jelentette be Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke. A 25 éves klasszis tavaly április óta nem indult versenyen, most azonban szigorúbb keretrendszer mellett tért vissza a felkészüléshez.
A Nemzeti Sportrádiónak nyilatkozó Gergely István elmondta, hogy a világklasszis úszóval folytatott egyeztetés után, "kis noszogatásra" Milák ismét vízbe szállt, és újra elkezdte a célzott felkészülést. Az ügyvezető szerint a klub kommunikációja ezúttal határozottabb volt a korábbiaknál.
"Talán egy kicsit erősebbnek tűnt kívülről ez a fajta kommunikáció vele, mint ami eddig megszokott volt. A Budapesti Honvéd azonban ugyanúgy, ahogyan a párizsi olimpia előtt tette, most is kiállt mellette és érte, csak talán egy kicsit más eszközökkel" – magyarázta a sportvezető.
Korábban a Pénzcentrum is írt róla, hogy Milákot választás elé állította a klubja: vagy záros határidőn belül újra elkezdi a medencés edzéseket, vagy megszüntetik a szerződését, amivel súlyos pénzeket bukik. A cikket elolvashatod itt:
A BHSE első embere kifejtette, hogy a versenysportban elért eredmények és a jövőbeli célok tükrében szigorú elvárások vonatkoznak minden sportolóra. Ennek megfelelően Milák Kristóf esetében is "elég merev keretrendszerek" alakultak ki az együttműködés és a kommunikáció terén.
Itt haragról, fenyegetésekről nincsen szó, de vannak szabályok, amelyeket komolyan kell vennie és be kell tartania annak, aki komolyan veszi a versenysportot
– hangsúlyozta Gergely István. Az ügyvezető elnök kiemelte: a klub részéről minden adott ahhoz, hogy Milák sikeresen készülhessen a jövőbeli megmérettetésekre.
Nekünk az a fontos, hogy azt tudjuk támogatni, amiben ő sikeres szeretne lenni, ez pedig az úszás. Biztos vagyok benne, hogy úgy, ahogyan eddig is, Kristóf csak érmekben tud gondolkodni
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– tette hozzá.
Friss és élő eredmények, sporthírek a Pénzcentrum sportoldalán: KATTINTS!
Bár Gergely István nem kívánt a szakmai részletekbe bocsátkozni, megjegyezte: nagy valószínűséggel a közeljövőben sorra kerülő franciaországi kontinensbajnokságon már újra versenyezni láthatják a szurkolók a magyar klasszist.
A 200 méter pillangón világcsúcstartó, olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Milák Kristóf legutóbb a 2024 áprilisában rendezett hazai országos bajnokságon állt rajtkőre, a szingapúri világbajnokságon azonban már nem vállalta az indulást.