Pénzcentrum • 2025. december 23. 10:22
Szélesi Zoltán veszi át az Újpest labdarúgócsapatának irányítását. Az egykori jobbhátvéd mellett német szakember is érkezik a lila-fehér klubhoz, az ő kilétét azonban homály fedi még - jelentette a Csakfoci.
A hétfőn napvilágot látott információk szerint Bodor Boldizsár nem folytatja munkáját az Újpest élén, annak ellenére, hogy az őszi szezon utolsó fordulójában győzelmet aratott csapatával, és összességében is pozitív mérleget ért el. A döntésről a szakember már értesült, és elfogadta azt: vélhetően most visszatér az NB III-ban szereplő tartalékcsapathoz.
Úgy tudni, a klub vezetése Dárdai Pál sportszakmai igazgató javaslatára Szélesi Zoltánt nevezheti ki a csapat élére. A szakember jelenleg az U21-es magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjeként dolgozik, így a feleknek még egyeztetniük kell munkáltatójával, a Magyar Labdarúgó Szövetséggel.
Szélesi erős újpesti kötődéssel rendelkezik: játékosként a IV. kerületi klubnál kezdte pályafutását, és 144 alkalommal öltötte magára a lila-fehér mezt. A csapattal 2002-ben Magyar Kupát és Szuperkupát nyert. Karrierje során megfordult az Energie Cottbus, a Strasbourg, az Olimpiakosz Volu és az NEC Nijmegen együtteseinél is. Játékos-pályafutása végén visszatért Újpestre, innen azonban rossz szájízzel távozott.
Edzői pályafutása során elsősorban az utánpótlásban szerzett tapasztalatot. Dolgozott a magyar U17-es és U21-es válogatottnál, valamint a Puskás Akadémia korosztályos és tartalékcsapatainál is. A szakmai stáb összetételében további változások várhatók: Szélesi munkáját egy német edző segíti majd, és egy erőnléti trénerrel is bővül az edzői csapat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
címlapkép: Purger Tamás, MTI/MTVA