Inter vagy PSG? Holnap minden eldől, jön a BL-döntő!

Pénzcentrum2025. május 30. 19:03

Az Inter meglehetősen simán, a PSG pedig olykor igencsak megszenvedve jutott el a BL döntőjéig, amelyet szombat este kilenctől rendeznek Münchenben. A tét azonban mindkét csapatnak másféle - épp ezért lehet nagyon parázs csatára számítani.

Szezonját mentené meg az Internazionale a BL-trófea elhódításával, míg francia ellenfelük, a Paris St. Germain ezzel szöges ellentétben a triplázásra készül holnap este kilenckor, a müncheni Allianz Arénában rendezett Bajnokok Ligája-döntőben. Persze egyik csapatnak sem volt sima útja: az elődöntőben az Inter a top formában lévő Barcelonát ejtette ki - sokak szerint minden idők egyik legjobb BL-párharcában - a PSG pedig csaknem lenullázta a a szintén lendületből érkező Arsenalt.

Az Intert azonban folyamatos sérülések hátráltatják, míg a PSG-nek erőt adhat, hogy az irtózatos mennyiségű elköltött pénz végre behozza, amiért elköltötték: legyen meg a legrangosabb európai kupa, amit öt éve, a döntőben talán már fél kézzel fogtak is. Megnéztük a csapatok állapotát, az eddigi eredményeket, így pontosabb képet igyekszünk nyújtani, hogy holnap este már csak a meccsel kelljen foglalkoznod.

A helyszín: München

München városa ötödször rendezheti már meg a BL-döntőt: az eddigi négyből egyszer a BEK-korszakban, háromszor pedig a modern, BL-esnek nevezett korban rendezhetett finálét. Amint az várható volt, természetesen az összes jegy elfogyott a meccsre, és a szállásárak is az egekben vannak - erről írtunk is a hét elején.

Sem az Inter, sem a PSG nem szerepelt még müncheni döntőben, igaz, az Inter utolsó BL-győzelmekor, 2010-ben azt a Bayernt győzte le, amelynek ez a hazai stadionja. A PSG eddig csak egyszer játszottt döntőt: öt éve, a covid által jelentősen megtépázott szezon végén éppen a Bayerntől kaptak ki - azon a meccsen nem lehettek nézők.

Inter: kupa vagy semmi

Az Inter, mint a bevezetőben említettük, azért hajt, hogy a szezon végén legalább egy trófeát hazavihessen. Bár sokáig vezették az olasz bajnokságot, a Serie A-t, a tavasz közepére a rengeteg sérülés, illetve kicsit a fáradtság miatt is kiengedtek, és a Napoli végül egyetlen ponttal megelőzte Simone Inzaghi csapatát. A jövő évi BL-szereplés tehát természetesen megvan, de nagy kérdés, hogy mennyire sikerült összeszedni a csapatot a sok sérülés, valamint az elbukott bajnoki cím okozta mentális gödörből.

A BL-ben egyébként nagyot ment az Inter ebben a szezonban: a csoportkört hat győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel hozták le, úgy, hogy mindössze egyetlen gólt kaptak a nyolc meccsen. A nyolcaddöntőben lesimázták a Feyenoordot, majd a nyolc között egy izzadságtól nem mentes párharc következett a Bayern ellen - elütve a münchenieket a hazai döntő lehetőségétől. Következett az eldődöntő, ahol a topformában lévő Barcelona ellen az utóbbi másfél évtized legemlékezetesebb párharcában tudtak győzni a kék-feketék - így jutottunk el a szombati döntőig.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

PSG: esélytelenből tripla?

A PSG-nek nem volt olyan sima útja, mint az olaszoknak: csak a mezőny közepén zártak a csoportkör végére, az utolsó napokig azon is izgulni kellett, hogy egyáltalán meglesz-e a továbbjutás. A rájátszásban aztán megrázta magát Luis Enrique csapata: 10-0-ás összesítéssel küldték haza a Brestet, aztán a Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpoolt, majd pedig az Aston Villát gyűrték le - utóbbit egyébként a PSG korábbi edzője, Unai Emery irányította.

Az elődöntőben nem sokan fogadtak volna a PSG továbbjutására, de Marquinhosék most is mindenkire rácáfoltak: gyakorlatilag teljesen megfojtva a végső győzelemre is nagy esélyesnek tartott Arsenal játékát, ha nem is simán, de bemasíroztak a müncheni fináléba. Ha ezt a trófát is behúzzák, akkor megcsinálhatják a triplázást - erre alig pár európai topcsapat volt eddig képes.

A Bajnokok Ligája döntője szombaton este 21 órakor kezdődik, a találkozót Magyarországon az RTL-en lehet élőben követni - erre a mérkőzésre nem kell előfizetni a streamingszolgáltatásra.

Címkék:
foci, sport, futball, bajnokok ligája, bl, uefa, internazionale, PSG, előzetes,