Óriási felelőtlenség: a tűzcsappal szórakozott egy férfi, két teljes település vízellátása került veszélybe miatta

Pénzcentrum2026. július 2. 19:07

Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt indított eljárást a rendőrség egy 29 éves férfi ellen, aki a környékbeli gyerekek szórakoztatására megnyitott egy tűzcsapot Mosdóson. Meggondolatlan tette miatt több mint 110 köbméter ivóvíz folyt el, amivel két település vízellátását is veszélybe sodorta.

A rendőrség közlése szerint az eset június 28-án kora este történt, amikor a helyi lakos az utcájukban lévő föld alatti tűzcsapból engedett ki vizet, állítása szerint "a gyerekek szórakoztatására", a szerelvényt azonban utána már nem tudta elzárni. Bár a férfi próbált segítséget kérni, a szakemberek kiérkezéséig hatalmas mennyiségű ivóvíz ömlött az utcára.

A jelentős vízveszteség nemcsak Mosdós, hanem a szomszédos Nagyberki ivóvízellátását is megzavarta. A két településen így több mint kétezer ember, valamint számos lakóház és közintézmény folyamatos vízellátása került veszélybe.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói rövid időn belül azonosították és elfogták a férfit, akit az előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki.

Címkék:
otthon, rendőrség, víz, vízhiány, nyár, hőség, veszély, falu, ivóvíz, bűncselekmény, nyomozás, meleg, vízkészlet, somogy, elfogás, vízellátás, somogy megye, vízkorlátozás,