Pénzcentrum • 2025. augusztus 5. 08:31
Egy profi csalás áldozata lett Kiss Márta, akinek tiszafüredi házát hamis meghatalmazással és adásvételi szerződéssel tulajdonították el, majd rövid időn belül tovább is értékesítették. Az ügyben jelenleg nagy összegű kárt okozó csalás miatt folyik nyomozás.
Kiss Márta, egy ecseri cégvezető különös történettel fordult a nyilvánossághoz. Miközben férje vállalkozásának problémáival küzdött, egy jól felépített csalássorozat áldozatává vált, melynek során nemcsak jelentős pénzösszeget, de ingatlanját is elveszítette - jelentette a Blikk.
"Nagyon bántott, hogy átvertek, de az egyik barátom szerint nem szabad magamat hibáztatnom, mert egy profin felépített sztori áldozata lettem" – kezdte beszámolóját Kiss Márta.
A történet akkor kezdődött, amikor a nő férjének cégéhez tartozó puttonyos gépjárművek értékesítésekor megismerkedett T. Barnával, aki felajánlotta, hogy szlovák befektetőket hoz a vállalkozás problémáinak megoldására. A folyamat elindításához Mártától 10 millió forintos hozzájárulást kértek, azzal az ígérettel, hogy ennek többszörösét kapja majd vissza.
A csalók bizalmába férkőzve elkérték a nő teherautóját is, amit – mint később kiderült – eladtak. Közben Mártát folyamatos lelki nyomás alatt tartották, megtiltva neki, hogy bárkinek beszéljen a helyzetéről.
A pénzszerzés érdekében T. Barna javasolta Márta tiszafüredi házának értékesítését, és elkérte az ingatlan tulajdoni lapját. Később közölte az asszonnyal, hogy a házat átíratta saját nevére, de biztosította, hogy ez csak átmeneti állapot.
Miközben a cég 2024 szeptemberében felszámolás alá került, T. Barna felajánlotta, hogy fizeti az ügyvédi költségeket, és összeismertette Mártát dr. P. Györggyel, aki egy másik ügyvédhez, dr. F. Gézához irányította őt.
A fordulat akkor következett be, amikor Márta egy ismerős ügyvédnek elmesélte problémáit, aki gyanút fogott és javasolta, hogy kérjék le a tiszafüredi ház adásvételi szerződésének hitelesített másolatát a földhivatalból.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Teljesen kikészültem, amikor azzal szembesültem, hogy a házamat egy kamu meghatalmazás alapján eladták T. Barnának" – idézte fel Márta a sokkoló felfedezést. "Teljesen elképedtem, mert a tulajdoni lap alapján kiderült az is, hogy T. Barna a házam megszerzése után kilenc nappal már túl is adott az ingatlanomon."
Az ügyben érintett ügyvédek már nem praktizálnak, és az is kiderült, hogy dr. P. György a meghatalmazás készítésekor már nem járhatott volna el, ezért vontak be egy másik ügyvédet is.
"Most ott tartunk, hogy elvitték a család segítsége által kapott 40 millió forintomat, a teherautómat és a házamat, illetve a terepjárómat sem fizették még ki. Januárban feljelentést tettem a rendőrségen, és az ügyben különösen nagy kárt okozó csalás miatt nyomoznak" – mondta Márta, hozzátéve, hogy dr. P. György is feljelentést tett T. Barna ellen, és az ügyeket egyesítették.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette a nyomozás tényét, de közölték, hogy az ügyben még senkit nem gyanúsítottak meg. Dr. P. György nem kívánt nyilatkozni, dr. F. Géza pedig elismerte, hogy kapott meghatalmazást a felszámolási eljárásban való intézkedéshez, illetve hogy az ő irodájában köttetett a tiszafüredi házra vonatkozó adásvétel, de ügyvédi titokra hivatkozva további részleteket nem árult el.
T. Barna jelezte, hogy személyesen szeretné ismertetni álláspontját az üggyel kapcsolatban.