Komoly pénzosztás indulhat ősszel: 15 milliós felújítási támogatást is kaphatnak a magyar családok

Pénzcentrum2025. július 15. 12:36

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 15 millió forintos lakásfelújítási program bevezetését javasolja a kormánynak, amely kedvezményes kamatozású hitellel segítené a felújítókat, és várhatóan szeptemberben indulhat - írja a Népszava. 

A KSH által közölt, ellentmondásos építőipari adatok fényében a lakásfelújítások ösztönzése jelenthet kitörési pontot az ágazat számára. Bár hivatalos döntés még nem született, a kormány és a miniszterelnök is utalt már a lehetőségre egy júliusi kormányülés alkalmával - számolt be a lap.

Az ÉVOSZ javaslata szerint a jelenlegi piaci körülmények között egy 15 millió forintos lakásfelújítási program lenne indokolt. A koncepció szerint ebből 10 millió forint kedvezményes kamatozású kölcsön formájában válna elérhetővé, amelyet - az Otthon Start programhoz hasonlóan - családi állapottól, gyermekvállalástól és életkortól függetlenül igényelhetnének a felújítók.

A hitelfelvételnél egyedül a jövedelem nagysága jelentene korlátot, de az ÉVOSZ ezen a téren is enyhítést javasol: a havi törlesztőrészlet a jövedelem 50 százalékáig terjedhetne, kiemelkedő jövedelem esetén pedig akár 60 százalékig is. Koji László, az ÉVOSZ elnöke kiemelte: "A komplexitás jegyében fontos elem maradna a kombinálhatóság, hogy a többi állami támogatás és kedvezmény is bevonható legyen a lakásfelújítók lehetőségeinek maximalizálása érdekében."

A szakmai szervezet korábbi javaslatait általában kedvezően fogadta a kormányzat, így valószínűsíthető, hogy a 15 milliós felújítási csomagterv is támogatásra talál. A Covid-járvány idején bevezetett, rendkívül népszerű lakásfelújítási program (3 millió forintos önerő mellé 3 millió forintos állami támogatás) után bevezetett vidéki és energetikai fókuszú programok a túlzott bürokrácia és bonyolult pályázati rendszer miatt kevésbé bizonyultak sikeresnek.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Bár a SZÉP-kártya keret és az önkéntes nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetősége is megnyílt idén, ezek együttesen sem hozták meg a várt élénkülést a lakáspiacon. Konkrét bejelentés az új felújítási programról még nem történt, de a források szerint a kormány eltökélt a szeptemberi indítás mellett, mind az első lakást vásárlók, mind a felújítást tervezők támogatása esetében.

A legfrissebb információk szerint az új, 3 százalékos kamatozású hitel csak meghatározott ideig lesz igényelhető. Újdonság az is, hogy figyelembe veszik, ha a kérelmező már rendelkezik ingatlannal, de az nem megfelelő méretű vagy nem lakhatási célokat szolgál. A legfeljebb 50 millió forintos hitel igénylésénél ezt a szempontot is mérlegelik majd.

Címkék:
otthon, felújítás, támogatás, lakhatás, családok, felújítási támogatás,