Itt lehet még Budapesten milliós négyzetméter-ár alatt lakást venni: teljesen megőrültek a magyarok

Pénzcentrum2025. március 7. 14:02

Februárban is kitartott az év elején tapasztalt ingatlanpiaci drágulás, a használt lakóingatlanok ingatlanárak 18,5 százalékkal emelkedtek az előző év hasonló időszakához képest - derül ki friss adatokból. Budapesten mindössze három olyan kerület maradt, ahol használt lakást egymillió forintos négyzetméter ár alatt hirdetnek.

Februárban sem enyhült a felfokozott hangulat az ingatlanpiacon, a keresletnövekedéssel együtt folytatódott a lakóingatlanok drágulása is – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A használt lakások négyzetméterára éves szinten 21, és az idén januárhoz képest pedig 0,6 százalékot emelkedtek, a házaké februárban 14,3 százalékot drágultak a tavalyi év hasonló időszakához képest, míg januárhoz képest majd’ 1 százalékot - írja saját adatair hivatkozva a zenga.hu

“Az adatainkból az látszik, hogy az év eleje óta folyamatosan fokozódik az érdeklődés, jelenleg másfélszer annyian érdeklődnek az eladó ingatlanok iránt, mint tavaly. A potenciális vevők most elsősorban felújított vagy jó állapotú, 2-3 szobás, 50-60 négyzetméteres, jó energiabesorolású ingatlanokat keresnek” – mondta Lipták Zsuzsa, a zenga.hu ügyvezetője.

Alig lehet egymilliós négyzetméterár alatt lakást venni

A fővárosban a használt lakások átlagos négyzetméterára 1,41 millió forintnál járt februárban, ám a kerületek között igen nagy az eltérés, még a befektetők számára népszerű belső részek között is. A 6. kerületben 1,6 millió forintos, a 7. és 8. kerületekben 1,2, míg a 9. kerületben 1,37 millió forintos négyzetméterárral lehet számolni. A legdrágább kerület továbbra is az 5., a Belvárosban 2 millió forintos átlagos négyzetméterárral kell számolni.

A fővárosban a házak átlagos négyzetméterára a tavalyi év hasonló időszakához képest 3,4 százalékkal emelkedett, jelenleg átlagosan 937 ezer forintos árral kell számolni. A legdrágább a 12. kerület ott ugyanis 1,6 milliós az átlagos négyzetméterára családi házak tekintetében. A legolcsóbb pedig a 20. kerület a 707 négyzetméteres árszinttel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha éppen lakást vásárolnál, fust át a Pénzcentrum Kalkulátorát, hogy megtaláld a számodra legjobb ajánlatot.

Pörög a piac Kelet-Magyarországon

A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben a februárban meghirdetett ingatlanok 890 ezer forintos átlagos négyzetméterárral szerepelnek a kínálatban, Szegeden 863 ezer forintos, míg Miskolcon csak 530 ezer forintos négyzetméterárral kell átlagban számolni. Győrben a használt lakások átlagos négyzetméterára 918 ezer, Zalaegerszeg 664 ezer, Székesfehérváron 902 ezer forint.

“Budapestet leszámítva a legtöbben a Pest vármegyei és kelet-magyarországi ingatlanok iránt érdeklődnek. A vidéki nagyvárosok közül kifejezetten nagy növekedést látunk Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden és Kecskeméten. Ugyan az abszolút számok tekintetében Pécs, Szekszárd, Szombathely eladó lakásai és házai iránt jóval kevesebben érdeklődnek, de a tavalyi évvel összehasonlítva 2,5-szer annyian keresik ezeken a helyeken az eladó ingatlanokat” – mondta Lipták Zsuzsa.

Címkék:
otthon, lakáspiac, használt lakás, ingatlanok, lakások,