hvg.hu • 2024. május 2. 09:45
2024-ben, január 1-től március 31-ig senki nem kapott államfői kegyelmet, viszont senkinek a kérvényét sem utasították el.
Egyetlen kegyelmi kérvényt sem bíráltak el januárban, de februárban és márciusban sem
Nem volt olyan év a rendszerváltás óta, hogy három hónapon át egyetlen kegyelmi ügyben se szülessen semmilyen döntés a Sándor-palotában.T avaly ilyenkor már 110 kegyelmi kérvényen túl voltunk - írta meg a hvg.hu. az elmúlt 20 év átlaga még több, évi 800 körüli.
Az államfői kegyelmezés nevével ellentétben egyáltalán nem csak a köztársasági elnökön múlik. Ez egy kétszereplős folyamat, amelyben a döntésért az erkölcsi felelősséget az államfő, a politikai felelősséget viszont egy kormánytag, az igazságügyi miniszter viseli.
Az, hogy a miniszter nem ellenjegyez egy kegyelmi döntést, igen ritka. Az biztos, hogy 2010 óta nem volt erre példa, és 34 év alatt csak egy ilyen került nyilvánosságra.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi