Megint focimeccs miatt bénul meg fél Budapest: ha erre mennél kedden, ezekről tudnod kell!

Pénzcentrum/MTI2024. március 25. 12:30

Több közlekedési változásra, lezárásra kell számítani kedden délután a Puskás Aréna környékén a Magyarország-Koszovó válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Péntek után kedden is a Puskás Arénában lép pályára a magyar férfi labdarúgó-válogatott, ez pedig azt jelenti, hogy este ismét komoly terelésekre és lezárásokra kell számítani. Mint a BKK közleményében írja: a mérkőzés miatt lezárják 16 óra és 22.30 között a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, továbbá a Verseny utcát és az Istvánmezei utat.

20.40 és 21.10 között lezárják a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, valamint az Ifjúság út Dózsa György út és Stefánia út közötti részre sem lehet behajtani.

Az aréna környékén korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK kéri, hogy a nézők használják a közösségi közlekedés járműveit. A BKK elsősorban a megszokottnál gyakrabban induló kötöttpályás közlekedési eszközök (a 2-es és a 4-es metró, az 1-es villamos) és a Mol Bubi közbringarendszer igénybevételét javasolja.

Gyalog a stadion nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól (a Verseny utcán át) is megközelíthető.

Címkék:
közlekedés, bkk, foci, tömegközlekedés, puskás ferenc stadion, magyar válogatott, közlekedésbiztonság, budapesti tömegközlekedés, lezárások, puskás aréna, bkkinfo,