Kiadnád a lakásod? Még a fővároshoz is fordulhatsz, új modell készül erre

Pénzcentrum2024. március 21. 08:33

20 és 100 négyzetméter közötti lakásokat várnak, ezzel segítenének a lakáspiaci válság miatt albérlethez nehezebben jutóknak - meg persze a bérbeadni szándékozóknak is.

A Budapesti Lakásügynökségen keresztül lehetne kiadó az az ingatlan, amit tulajdonosa albérletbe kiadna, de a hazai albérletpiac sajátosságai miatt a tulajdonos egyszerűbb megoldást szeretne - ezt írja a Népszava.

Az ügynökségről a főpolgármester azt mondta: az a cél, hogy egy új lakhatási modell kialakítása, amely képes enyhíteni a kialakult lakáskrízist és válságot. Első körben az ügynökséghez olyan ingatlanokat várnak, amelyek olyan 20–100 négyzetméter között vannak, költözhetőek, közművesítettek, rendelkeznek konyhával, fürdőszobával és legalább egy lakóhelyiséggel.

A tervek szerint később nem lakáscélú, de azzá alakítható ingatlanok bevonását is tervezik - ez Újpesten már zajlik is, ahol egy egykor iskolának használt épületet alakítanak át éppen.

Címkék:
lakás, lakáskiadás, lakásfelújítás, modell, válság, négyzetméter, négyzetméterár,