Pénzcentrum • 2024. március 10. 15:05
Nem tervezte, hogy elnök lesz, de nem fog kitérni a szolgálat elől - ezt mondta első hivatalos beszédében Sulyok Tamás köztársasági elnök, akit ma iktattak be hivatalába.
Ma délután beiktatták hivatalába Sulyok Tamás köztársasági elnököt, egy hónappal azután, hogy Novák Katalin lemondott a tisztségről. Sulyok Tamás hivatalosan még e hét elején vette át az államfői teendőket, miután az Országgyűlés megválasztotta február 26-án.
Első hivatalos beszédében az alkotmánybíróból köztársasági elnökké változott Sulyok Tamás kiemelte: a jog mentén fogja értelmezni az államfői teendőket, és esze ágában nincs kivonni magát a szolgálat alól.
Nem terveztem ezzel a szolgálattal, de kitérni sem fogok előle. Az esküm szentesíti a hazámhoz fűződő elkötelezettségemet és hűségemet. Elnökként mindenkor a magyarok méltóságának védője kívánok lenni. A jó példákat követni fogom, de hozzáteszem majd a magam utcaköveit
- fogalmazott Sulyok Tamás.
Az elnök hozzátette azt is, hogy az alapértékek szerinte változatlanok, és tenni fog azért, hogy a demokratikus működés ne csorbulhasson.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Megválasztásomkor hangsúlyoztam, hogy számomra minden hatalom csak a jog keretein belül értelmezhető. Feladatom és szolgálatom mostantól más, mint eddig végeztem, de az alapértékek ugyanazok... Köztársasági elnökként is az alaptörvény munkám sarokpontja, kerete és mércéje. Az alaptörvény pontosan fogalmaz: a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységet és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett
- mondta az új köztársasági elnök.