Ezt nem láttuk jönni: hamarosan kínai rendőrök is járőrözhetnek Magyarországon

Telex2024. március 6. 19:44

Február közepén megállapodás született Pintér Sándor és a kínai közbiztonsági miniszter között, amelynek értelmében magyar és kínai rendőrök közösen látnak majd el járőrszolgálatot - írja a Telex a német Welt hírportál nyomán. Utóbbi szerint a szerződés értelmében nem csak Szerbiában, hanem magyar városokban is megjelenhetnek a kínai rendőri erők.

A Belügyminisztérium (BM) megerősítette a Telexnek, hogy az együttműködés célja az állampolgárok és hatóságok közötti kommunikáció hatékonyabbá tétele, valamint a belbiztonság és a közrend javítása. Az egyezség alapján a két ország rendvédelmi erői idegenforgalmi csúcsidőszakokban és nagy tömegeket vonzó eseményeken fognak együttműködni.

A BM hangsúlyozta, hogy hasonló együttműködések más országokban is léteznek, példaként említették a horvát tengerparton tevékenykedő magyar rendőröket, illetve az osztrák-magyar közös járőrszolgálatot a Balatonnál. A konkrét részletek – mint az érintett városok, a részt vevő rendőrök létszáma vagy a turisztikai csúcsidőszakok időpontjai – még kidolgozás alatt állnak.

Azonban az Euronews által idézett kritikusok aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Kína ezen megállapodás révén ellenőrizheti állampolgárait Magyarországon is. Ismeretes, hogy a Kínai Kommunista Párt globálisan figyelemmel kíséri polgárai tevékenységét. A Safeguard Defenders emberi jogi szervezet 2022-ben felfedte, hogy Kína illegális rendőrőrsöket működtet világszerte.

Magyarországon Józsefvárosban és Kőbányán találhatók olyan rendőrségi szolgáltató központok, amelyek hivatalosan adminisztratív feladatok ellátását végzik. Egy spanyol jogvédő szervezet szerint ezeket inkább arra használja fel Kína, hogy ellenőrzése alatt tartsa a kínai diaszpórákat és szükség esetén hazaszólítsa polgárait. A Belügyminisztérium cáfolja azt az állítást, miszerint Magyarországon működnének kínai rendőrőrsök, annak ellenére, hogy külföldön már több helyen vizsgálódás indult ebben az ügyben.

Címkék:
rendőrség, belügyminisztérium, kína, rendőr, pintér sándor,