Brutális lejtmenetben a magyar építőipar: ebből nagyon nehéz lesz felállni

Pénzcentrum2024. február 23. 17:35

Az építőiparban 2021-hez és 2022-höz képest is csökkent az építési fázisba lépő projektek összértéke, a tavalyi Aktivitás-Kezdés pedig nagyjából a 2019-es év szintjével egyezett meg az EBI Építésaktivitási Jelentése szerint.

Az utolsó negyedévben sem sikerült javítania a hazai építőipari szektornak, az előző negyedévekhez képest csökkent a megkezdett kivitelezések összértéke, így összességében alacsony számokat hozott 2023. A tavalyi Aktivitás-Kezdés mutató nem érte el a 2500 milliárd forintot – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Ez azt jelenti, hogy a szektorban 2021-hez és 2022-höz képest 19 és 34 százalékkal csökkent az építési fázisba lépő projektek összértéke, a 2023-as Aktivitás-Kezdés nagyjából a 2019-es év szintjével egyezett meg. Ha azonban változatlan árakon nézzük a csökkenés mértékét, az még jelentősebb, 2021-2022-höz képest 43-44 százalékos. Változatlan árakon nézve utoljára 2015-ben volt a 2023-nál alacsonyabb az Aktivitás-Kezdés értéke, de még a 2013-2014-es is meghaladta a tavalyit.

A tavalyi negyedik negyedév a magasépítések esetében is visszaesést hozott, 2016 óta nem produkált még folyóárakon sem ilyen alacsony negyedéves Aktivitás-Kezdést a szektor. Az egész évet nézve kevesebb, mint 1750 milliárd forint értékben kezdődtek meg magasépítési kivitelezések, ami 2021-hez képest 19, míg 2022-höz képest 23 százalékos csökkenést jelentett.

Az év egésze során végül nem érte el a 300 milliárd forintot a megkezdett társasházi kivitelezések értéke, az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint, ami 2022-höz képest 28, 2021-hez képest pedig 30 százalékos visszaesést jelentett, a 2017-2022 közötti időszakot nézve pedig egyedül a 2020-as Aktivitás-Kezdést előzte meg. Változatlan árakon nézve ugyanakkor még a koronavírus járvány és áfa-emelés sújtotta 2020-as évnél is gyengébbnek bizonyult a tavalyi.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

További csökkenés ugyan nem következett be a mélyépítések esetében, azonban a negyedik negyedévben is nagyon alacsony értékű volt a kivitelezés-indítás. A mélyépítések esetében az Aktivitás-Kezdés 2023-ban a kiugrónak számító 2022-höz képest jelentősen csökkent, de nem érte el az elindított munkák értéke 2021-t sem, illetve 2020-nál is némileg alacsonyabbnak bizonyult.

Címkék:
otthon, építőipar, koronavírus, csökkenés, beruházások, társasház építés, kivitelezés, 2023,