Horogra akadt a nagypályás dohánycsempész: hihetetlen, mennyi illegális termék volt nála

Pénzcentrum2024. február 22. 15:59

Egy Olaszországba tartó jármű utánfutójában több mint négymillió forint értékű vízipipadohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei. Az illegális szállítmány az egyik utasé volt, ami még a sofőrt is felpaprikázta - közölte az adóhatóság.

Összesen húsz járőrt és egy egész „kutyafalkát” vetett be az adóhatóság Győr-Moson-Sopron vármegyénél múlt pénteken, amikor három helyszínen - Rajkán, Hegyeshalomnál és az M1-es autópályán - tartottak fokozott ellenőrzéseket. Alig néhány óra elteltével a sztrádán egy litván furgon a román utánfutójával fenn is akadt a pénzügyőri mustrán. Az utasokkal teli jármű utánfutójából, a csomagok alá rejtve 50 kilogramm vízipipadohány került elő.

A sofőr meglehetősen paprikás hangulatba került, amikor kiderült, hogy az utasa nagy értékű illegális csomagot rejtett a többiek holmija alá, és emiatt meg kellett szakítaniuk olaszországi útjukat.

Az ellenőrzéssorozat végéig egyébként a pénzügyőrök csaknem száz járművet vizsgáltak át, további hét esetben találtak illegális dohányárut és ismeretlen eredetű alkoholterméket, közel egymillió forint értékben. Ezekben az ügyekben jövedéki törvénysértés miatt indítottak eljárást.

Címkék:
otthon, NAV, bírság, illegális, dohány, razzia, jövedéki adó, csomag, jármű,