Tragikus hírt kapott az ország: meghalt Grétsy László

Pénzcentrum2024. január 22. 14:50

Grétsy László nyelvész, tanár, a magyar nyelvművelés legendás alakja volt. Halálhírét az Anyanyelvápolók Szövetségének konferenciáján jelentették be.

91 éves korában meghalt Grétsy László nyelvész, tanár, a magyar nyelvművelés legendás alakja. Grétsy hétfőn vett volna részt az Anyanyelvápolók Szövetségének konferenciáján, ő lett volna a díszvendég, itt jelentették be halálhírét.

A nyelvész 1954-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon, 1960-ban szerzett nyelvtudományok kandidátusa címet. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott diplomája megszerzése után, majd főmunkatársa lett.

Grétsy országszerte ismert volt a magyar nyelv hagyományainak ápolásáról kapcsolatos nézetei miatt, célját népszerű televíziós műsorai is segítették. Olyan tévés műsorok kötődnek a nevéhez mint a Családi félkör, A nyelv világa, a Szójáték, a Szabálytalan nyelvtanóra, az Álljunk meg egy szóra, a Gyöngyök és az Anyanyelvi szószóló. Az Álljunk meg egy szóra! című műsort Vágó Istvánnal közösen vezette.

Kapott SZOT-díjat, Kíváló népművelő díjat, Magyar Örökség-díjat, majd Prima Primissima-díjat is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Három lánya, 12 unokája és két dédunokája született.

Címkék:
otthon, gyász, tanár, konferencia, haláleset, magyar, meghalt,