Idén kevesebb szociális tűzifa jut a rászorulóknak: így nehéz lesz kihúzni a telet

Népszava2024. január 18. 09:52

Ötödével kevesebb szociális célú tüzelőanyaggal számolhatnak a rászorulók a mostani fűtési szezonban, mint korábban az infláció miatt.

Nem növekedett a 2023-as szociális célú tüzelőanyag program pénzügyi kerete 2022-höz képest: 5 milliárd forint jut a 2400 önkormányzatnak. Ez az infláció miatt azt jelenti, hogy valójában 15-20 százalékkal kevesebb tűzifával számolhattak a rászorulók a mostani fűtési szezonban, mint egy évvel korábban.

Háztartásonként legfeljebb 5 erdei köbméter tűzifa vagy 10 mázsa szén volt biztosítható a pályázat keretében, ennek azonban a tapasztalatok szerint legfeljebb töredékét tudták kiosztani az önkormányzatok a szűkös keretből. 

A tavalyi mennyiség szűk háromnegyedét kaptuk, 49 köbmétert. Ebből 43 családnak tudtunk adni 1-1,5 köbmétert, ami igencsak szűkös mennyiség. Szerencsére az időjárás december végéig kegyes volt, sokkal kevesebb tüzelőre volt szükség, mint egy átlagos télen, de az elmúlt héten azért már falták a fát a kályhák

– mondta a Népszavának Bónis Imre, az ormánsági Sámod polgármestere.
 

Címkék:
fűtés, önkormányzat, infláció, tél, tűzifa, szociális ellátás, rászorulók, mennyiség,