Végre kiderült az igazság: már tényleg csak a kiváltságossoknak jár a saját otthon öröme

Pénzcentrum2024. január 2. 21:01

A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2023 decemberében, országosan 7 813 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 67 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

A tavalyi évnél 21%-kal erősebb forgalommal zárt decemberben az ingatlanpiac, amely így éves tekintetben is elérte a szakértők által várt 90-110 ezres sávot. A Duna House által becsült 7 813 tranzakcióval a december a harmadik legerősebb hónapot jelenti az évben, ami nagyon ritka jelenség, hiszen hagyományosan a leggyengébb hónapok között szokott lenni.

A szintén szokatlanul erős novemberhez képest ez 11%-os visszaesést jelent, de az előző év decemberéhez képest 21%-kal jobban teljesített az ingatlanpiac idén. Éves tekintetben így közel 91 ezer tranzakciót becsül a Duna House, amely az előre jelzett 90-110 ezres sávban helyezkedik el, és várhatóan a pontos számok beérkezése után még növekedni fog. Az idei, 2024-es évre aktívabb ingatlanpiacon 110-130 ezer adásvételt vár az ingatlanközvetítő vállalat.

A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a hazai adatai alapján a hitelpiacon is nagyon aktív volt az év vége. A pénzügyi közvetítő 67 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel volument becsül idén decemberre, amely év/év összehasonlítás alapon 63%-kal erősebb piacot mutat az előző évhez képest.

A Magyar Nemzeti Bank októberig publikált hivatalos adatai és a Duna House cégcsoporthoz tartozó Credipass pénzügyi közvetítő novemberi, decemberi előrejelzése alapján 586 milliárd forinttal zárt a forintalapú jelzálogcélú hitelek piaca, amely így 51%-os visszaesését jelenti a 2022-es 1192 milliárd forintos piachoz mérten. A Credipass szakemberei a most bejelentett önkéntes THM plafon és az otthonteremtési támogatásokkal elérhető kedvező hitelkonstrukciók pozitív hatásaként 2024-ben 750-850 milliárd forintos aktív piaccal számolnak. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az ingatlan- és hitelpiaci szempontból is erős november és december az otthonteremtési támogatások változása miatt volt érezhető, a kifutó CSOK kedvezményt még számos család igénybe vette a tavalyi év végén. A 2024-es év első kérdése pedig az lesz, hogy mennyien vártak ki az új támogatások miatt és mekkora lendülettel fog indulni az év, amiben az új CSOK Plusz, a megemelt Falusi CSOK és Babaváró hitel adhat segítséget a családoknak.  

Címkék:
otthon, jelzáloghitel, ingatlan, forint, duna, milliárdos, kalkulátor, csok, milliárd, ingatlan piac,