Fontos szavazás zárult le Budapesten: erre költi az adófizetők pénzét a főváros

Pénzcentrum2023. október 25. 11:59

A fővárosi közösségi költségvetés nyílt ötletpályázata után idén ősszel ismét a budapestiek dönthettek arról, mely fejlesztési javaslatokat valósítsa meg a Fővárosi Önkormányzat. A megvalósítandó projektek listája a beérkezett – több mint százezer - szavazat alapján állt össze, amelyeket Karácsony Gergely főpolgármester jóváhagyott.

A szavazás szeptember végi lezárulta és a főpolgármester jóváhagyása után a közösségi költségvetés három – esélyteremtő, zöld és nyitott Budapest – kategóriában kerül kiosztásra. A Zöld Budapest keretén belül a Beton helyett fák és bokrok és az Utcák árnyékolása növényzettel kezdeményezések nyertek. Az Esélyteremtő Budapest keretében valósulhat meg a Több nyilvános vécé Budapest közterületein című projekt. A Nyitott Budapest keretében Védett kerékpáros útvonalak valósulhatnak meg – áll a Főváros erről szóló közleményében. Hozzátették, a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a helyhez kötődő projektek jobban mozgósítják a polgárokat, ezért a lokális ötleteket külön kategóriába sorolták.

  • Helyi Nagy Ötletek kategóriában 240 millió Forint értékben két ötlet nyert: a Tegyük árnyékosabbá, hűsebbé a Széll Kálmán teret és a Biztonságosabb gyalogos és kerékpáros közlekedés a Szent Gellért rakparton címűek.
  • Helyi Kis Ötletek kategóriában 393 millió Forint értékben tizenkét javaslat valósulhat meg. Az első három nyertes a Boráros tér zöldítése, a Kerékpáros biztonság növelése a Nagykörúton, és a Funkció nélküli burkolt felületek zöldfelületté alakítása Kelenföldön.

Érkezett nyertes javaslat a Gőtés-tó és környezetének rendbetételére, továbbá a 14-es villamos vonalán a Zöld villamosmegállók létesítésére. Ugyancsak megvalósul a Liget tér fásítása, zöldítése Kőbánya alsónál illetve a Stefánia úti kerékpárút és járda közvetlen átvezetése a Városligetbe. A megszavazott fejlesztések között van még a Kelenföld vasútállomás melletti buszvégállomásra árnyékolók és esővédők telepítése, a Randióra a Blahán, a Zebra az Üllői úton a Corvin-negyednél, a Népliget gyalogos és kerékpáros elérésének megkönnyítése, és a Kerékpáros nyom létesítése a külső Bécsi úton.

A Főváros végül megjegyezte, mivel a várható megvalósítási költségek nem merítették ki az adott kategóriákban rendelkezésre álló összeget, ezért a különbözet összevonását követően a fennmaradó úgynevezett maradványkeretet (27 millió forint) szintén a közösségi költségvetés megvalósítására használja fel a Fővárosi Önkormányzat.

Címkék:
otthon, önkormányzat, Budapest, költségvetés, szavazás, zöld, főváros, fejlesztések,