Kiderült a nagy légkondi-titok: sok magyar él tévhitben, durván megfizethetik az árát

Pénzcentrum2023. július 11. 08:18

Tavaly komoly, akár 34-40 százalékkal is megdrágultak 2021-hez képest a klímaberendezések, azonban idénre visszaestek az árak legalább 10, de sokszor 20-30 százalékkal is. A HelloVidék annak járt most utána, hogy mire kell annak számítania, aki most, a kánikula beindulása után szereltetne be légkondit.

Ahogyan azt már korábban is elmondta Toma János, a Gree klímák kereskedelmi igazgatója a Pénzcentrumnak, annak, hogy csökkentek az árak a klímapiacon összetett okai vannak. Ilyen az euro folyamatos ingadozása, a szállítás, illetve a munkaerőhiány is többek között.

Mindezek pedig a tengeri fuvardíjak csökkenéséhez vezettek egészen a Covid előtti időkben látott szintekig. Mint mondta, a koronavírus-járványt követően 10 és 16 ezer dollár között mozogtak a konténerdíjak, de jelen pillanatban már csak 4 ezer dollár körül vannak. Ez szintén nem mondható olcsónak, de a covid előtti állapotot tükrözi. Ezzel, és azzal, hogy Kína újra megnyitotta a kapuit csökkenni tudtak az árak. Azonban a kereslet így is jelentősen visszaesett.

Meggondolják az emberek kétszer is, mire költik a pénzüket az infláció miatt, de tavaly még sokan beszereltették az 50 százalékos visszaigénylés miatt is a családtámogatás keretében. Klímaszerelők is sokan beraktároztak tavaly, így akinek van készleten berendezése, olcsóbban tudja adni, amire szükség is van, ha szerelni akar. De az tény, hogy aki teheti, jobban jár, ha most szerelteti be a klímát, mert nem lehet megjósolni, meddig tart ez a csökkenés-stagnálás, de jelenleg mintegy 20-30 százalékkal is kevesebbe kerülhet a végösszeg

– mondta el a megjavitom.com szakembere.

Tavalyhoz képest országosan mintegy hatvan százalékkal esett vissza a klímabekötések száma, ennyivel kevesebben keresnek minket. Igaz, az utóbbi, kánikulai napok kicsit javítottak a helyzeten, de ha valaki most felhív, két hét múlva már tudok menni, és beszerelem neki a klímát. Tavaly ilyenkor ez esélytelen volt, aki júliusban kapcsolt, várhatott szeptemberig egy szakemberre

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

– tette hozzá Tóth Norbert, a Norbi Klíma ügyvezető klímaszerelő szakembere, hozzátéve, hogy kifejezetten fontos, hogy olyan szakembertől vásároljunk, aki be is szereli azt, így a garancia is megmarad.

Amire viszont mindenki figyeljen, aki klímát szereltet, hogy lehetőleg olyan szakmebertől vásároljon, aki be is szereli azt, így a garancia megmarad. A keleti országrészt most ugyanis elárasztották a Romániából olcsón behozott termékek, amikre viszont nincs garancia. És ha netán elromlanak, igencsak drága a megjavításuk, 80 ezer-100 ezer forintba is kerülhet – magyarázta Tóth Norbert.

Címkék:
otthon, árak, klíma, garancia, légkondi, dollár, covid, légkondicionálók,