Ez a 20 legolcsóbb és legdrágább utca a XX. kerületben: itt fillérekért vehetsz lakást

Pénzcentrum2023. július 5. 20:32

Hogyan alakulnak most az ingatlanárak Budapest 17. legnagyobb, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat a XX. kerületben? Melyek a legolcsóbb lakások, és hová költözik a budapesti elit, azaz melyek a városrész legdrágább utcái? Budapestet górcső alá vevő ingatlanpiaci cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A KSH adatai szerint 2022 harmadik negyedévére, a 2015-ös szintet 100-nak véve, a hazai lakásárindex elérte a 256 százalékot, azonban a drágulás üteme és a forgalom is egyértelműen lelassult. Az várható volt, hogy a lakásárak folyamatos kétszámjegyű növekedése nem tarthat örökké, és már 2022 tavaszán is érzékelhető volt az érdeklődés gyenge csökkenése.

Ám e folyamatra ezúttal nagyon sok egyéb hatás is rárakódott – pl. az elszabaduló infláció, az eszkalálódó háborús helyzet, a rezsikrízis –, s ez most egyszerre kezd meglátszani a számokban. Bár némelyik már az év első felében is rontotta a feltételeket, akkor az állami támogatások és az év elején kapott plusz jövedelmek még tovább segítették a keresletet, így a lendület csak az új energiaárak nyári bejelentése után fogyott el.

Most egyelőre a kivárás jellemző, ami nem is feltétlenül ugyanúgy hat majd a piac minden szegmensében. Az, hogy mikor kap új lendületet a piac, vagy annak legalább egy része, éppen úgy függhet a hitelkamatok alakulásától, mint attól, hogy az első „valódi” tél tapasztalataiból tavaszra milyen következtetéseket szűrnek le az emberek. A kivárásnak is van természetes vége: a szükségessé váló költözéseket sem lehet az idők végezetéig halogatni. S persze az is mozdíthat a piacon, ha mérséklődnek az árak, illetve a vevők jobban kihasználják a most éppen bővebbé váló alkulehetőségeket és a 2023-ban is elérhető lakástámogatásokat.

Budapesten - hasonlóan az országos átlaghoz - lassuló ütemben, de folyamatosan emelkednek az ingatlanárak Budapesten: az újépítésű lakások esetében a vásárlóknak már körülbelül 1,5 millió forinttal kell számolniuk négyzetméterenként. Korábbi cikkünkből pedig az is kiderült, hogy 2022-ben a főváros belső kerületei 2,4 százalékkal olcsóbbak voltak, mint a főváros egésze, míg a külső kerültekben 13,5 százalékkal kellett többet fizetni átlagosan egy négyzetméter lakóingatlanért.

Az olló 2020 óta egyre csak zárul a külső és a belső kerületek átlagára között a nagy pesti átlaghoz képest. Közben az agglomerációban összességében kb. 30 százalékkal kerültek kevesebbe az ingatlanok a fővárosiaknál. Viszont ez korántsem azt jelenti, hogy maguk az ingatlanok olcsóbbak lettek.

Íme Budapest XX. kerületének legolcsóbb és legdrágább ingatlanjai

Az budapesti helyzet tehát ismert, de mi újság a főváros kerületeivel, hol tetőztek vajon a négyzetméterárak, azaz – ha hihetünk a fenti elemzői prognózisnak – honnan kezd majd el konszolidálódni az árszínvonal? Nos, a Pénzcentrum friss, Budapest kerületeit vizsgáló cikksorozatában épp ennek járt utána. Jelen írásunkban Budapest 17. legnagyobb kerületét, azaz az XX. kerületet vesszük górcső alá és vizsgáljuk meg, hogy mely utcákban lehet a legolcsóbban, illetve a legdrágábban ingatlanhoz jutni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ez tehát a nagy átlag. Kérdés ugyanakkor, mit mutatnak a mélyebb statisztikák. A lakáspiaci elemzések ugyanis jellemzően megye, város, esetleg városrész (pl. kerület) bontásban vizsgálják a különböző statisztikai mutatókat, míg utca szerinti mélységben - bár rendelkezésre állnak ilyen adatok is - nem nagyon készül felmérés. Pedig egy erősebb nagyítóval vizsgált lokációelemzés kiválóan megmutatja, hogy a lakáspiaci mutatók egészen komoly kilengéseket is képesek produkálni.

Hogy ezt igazoljuk, a Pénzcentrum ezúttal a KSH nemrég megjelent kiadványából, azaz az Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak, 2005-2021 adatsorából mutatja, hogy melyek voltak 2021-ben Budapest XX. kerületének legdrágább és legolcsóbb utcái. Fontos leszögeznünk, hogy a 2021-es a legfrissebb adat az utcákra vonatkozóan, így a Budapest egészére vonatkozó 2022-es átlagárakkal történő összehasonlítás csak hozzávetőleges lehet. Továbbá az alábbiakban közölt áradatok kapcsán fontos azt is kiemelni, hogy a komoly kilengéseket a tranzakciók darabszáma (összesítésünk valós lakáspiaci tranzakciók alapján készült) és egy-egy extrém tranzakció is komolyan torzíthatja. És akkor nézzük Budapest XX. kerületének legeit.

A 20 legdrágább utca Budapest XX. kerületében

  1. Vízisport utca (795 ezer forint/nm)
  2. Téglagyártó út (785 ezer forint/nm)
  3. Közműhelytelep utca (728 ezer forint/nm)
  4. Széchenyi utca (711 ezer forint/nm)
  5. Pusztakamarás utca (665 ezer forint/nm)
  6. Szegfű utca (665 ezer forint/nm)
  7. Alsó határút (582 ezer forint/nm)
  8. Előd utca (579 ezer forint/nm)
  9. Zamárdi utca (578 ezer forint/nm)
  10. Pöltenberg utca (568 ezer forint/nm)
  11. Téglagyár tér (566 ezer forint/nm)
  12. Téglagyár tér (566 ezer forint/nm)
  13. Attila utca (561 ezer forint/nm)
  14. Tótfalusi Kis Miklós sétány (558 ezer forint/nm)
  15. Ábrahám Géza utca (555 ezer forint/nm)
  16. Ady Endre utca (551 ezer forint/nm)
  17. Virág Benedek utca (550 ezer forint/nm)
  18. Dobos utca (549 ezer forint/nm)
  19. Nagy Győry István köz 536 ezer forint/nm)
  20. Vörösmarty utca (526 ezer forint/nm)

A 20 legolcsóbb utca Budapest XX. kerületében

  1. Baba utca (398 ezer forint/nm)
  2. Hosszú utca (400 ezer forint/nm)
  3. Kende Kanuth utca (400 ezer forint/nm)
  4. Barkó utca (401 ezer forint/nm)
  5. Szent Imre herceg utca (416 ezer forint/nm)
  6. Pacsirta utca (438 ezer forint/nm)
  7. Zilah utca (440 ezer forint/nm)
  8. Bácska tér (449 ezer forint/nm)
  9. Vécsey utca (450 ezer forint/nm)
  10. Lajtha László utca (451 ezer forint/nm)
  11. Nagysándor József utca (451 ezer forint/nm)
  12. Zrínyi utca (451 ezer forint/nm)
  13. Hitel Márton utca (459 ezer forint/nm)
  14. Határ út (460 ezer forint/nm)
  15. János utca (460 ezer forint/nm)
  16. Királyhágó utca (460 ezer forint/nm)
  17. Rákóczi utca (460 ezer forint/nm)
  18. Hársfa sétány (463 ezer forint/nm)
  19. Topánka utca (464 ezer forint/nm)
  20. Jósika utca (466 ezer forint/nm)

Címkék:
otthon, Budapest, forint, utca, ksh, legolcsóbb, tranzakció, főváros, legdrágább, kerület, kerületek,