Sorra szabadulnak meg ezektől az ingatlanoktól a tulajok: megéri most lecsapni rájuk

Pénzcentrum2023. június 30. 17:04

A vendéglátóhelyek és üzlethelyiségek piacára is jelentős hatást gyakoroltak az elmúlt évek eseményei. A pandémia, a megugró energiaárak, majd a magas infláció okozta forgalom-visszaesés és a munkaerőhiány következtében a tavalyihoz képest 5 százalékponttal, 90%-ra emelkedett a vendéglátóhelyüktől megválók aránya a 2023-as adatok szerint. Az üzlethelyiségek tulajdonosai változatlan, 60-40%-os arányban értékesítenék vagy adnák bérbe ingatlanukat.

Az elmúlt évek eseményei szélsőséges helyzetek elé állították a globális hazai ingatlanpiacot, beleértve a vendéglátóhelyek és üzlethelyiségek piacát is. Mire a pandémia éveiben jelentősen megtépázott szegmens elkezdett volna talpra állni, az energiaárak emelése állította újabb kihívás elé a vendéglátásból, kereskedelemből élőket.

A Duna House adatai szerint 2022-ben a szakértő kollégák segítségét kérő vendéglátóhely-tulajdonosok 85%-ban adtak megbízást ingatlanuk értékesítésére, 15%-uk szeretett volna eladás helyett bérlőt találni. Az idei évben kötött megbízások adatai alapján azonban változott az elosztás. 

A kijárási tilalom okozta kiesés csak a kezdet volt a vendéglátók számára, azonban az energiaárak emelkedése a viszonylag enyhe tél ellenére is többeket kényszerített arra, hogy megváljanak tulajdonuktól. A magas infláció okozta forgalom-visszaesés sem javított a kialakult helyzeten, így 5 százalékponttal, 90%-ra emelkedett azon tulajdonosok aránya, akik inkább értékesítenék a birtokukban lévő, vendéglátásra alkalmas ingatlanokat

– kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. Az üzlethelyiségek tulajdonosai ezzel szemben változatlan arányban, megközelítőleg 60-40%-ban döntöttek tavaly és idén is az eladás vagy a bérbeadás mellett országszerte.

Ahogy a lakóingatlanok piacán, úgy a vendéglátóhelyek, üzlethelyiségek vásárlása, bérlése tekintetében is előtérbe került a keresés során a lokáció, a belső állapot és kialakítás mellett az ingatlan energiafelhasználása is. A kereskedelmi ingatlanok esetében kiemelt fontosságú, hogy az érdeklődők pontos információkkal rendelkezzenek a választott ingatlan fenntartási költségeit illetően. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A mai ingatlanpiacon akár tulajdonosként, akár érdeklődőként lép piacra az ügyfél, minden eddiginél tanácsosabb szakértő ingatlanos segítségét igénybe venni a minél pontosabb információk és a sikeres üzletzárás érdekében

– hívta fel a figyelmet a szakértő. Aki ma, a megváltozott ingatlanpiacon új üzlet, szórakozóhely, étterem, vagy szálloda nyitásán gondolkodik, az ingatlanközvetítő hálózat szerteágazó kínálatából választhat.

A fővárosban a hirdetési ár szempontjából legolcsóbbnak számító ingatlan egy 13 négyzetméteres, galériázott üzlethelyiség, amiért közel 19 millió forintot kér a tulajdonosa. Ha komolyabb összeg befektetésével, nagyobb fába vágná a fejszéjét az ügyfél, akkor akár a külföldi és magyar közönség számára is ismert, bejáratott, jelenleg is működő, így minden szükséges engedéllyel rendelkező, Gozsdu Udvar közeli táncos szórakozóhely, a 379,9 millió forintért kínált Living Room is kiváló lehetőséget nyújthat új tulajdonosa számára. Az ingatlan kiváló adottságainak köszönhetően a kora esti zárás sem szabhat gátat a mulatságnak, hiszen hajnalig tartó nyitvatartási engedéllyel rendelkezik a hely. Alapterülete 600 négyzetméter, ahol 3 tánctér várja a vendégeket.

Címkék:
ingatlan, ügyfél, eladás, szakértő, szórakozóhely, vendéglátóhelyek,