Kegyetlen helyzetbe került egy család a MÁV tervei miatt: ilyen kevés pénzből kéne új otthont találniuk

Pénzcentrum2023. június 5. 09:50

Borzasztó helyzetbe került egy édesanya, akinek háza útban volt a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítási munkálatainak. Szilvia a házért csak 17 millió forinthoz juthat, ennyi pénzből  pedig kérdéses, hogy a 14 éves lányát egyedül nevelő anyuka hova költözhet majd - a Blikk utánajárt, hogy mennyire lehet korrekt, hogy csak ennyi pénzt kaphat a család  házért.

Édesanyám halála után a bátyámmal ketten örököltük a XXIII. kerületi, 87 négyzetméteres házat, amelyből két önálló lakás van kialakítva – mesélte Szilvia a Blikknek. Édesanyjuk tavaly év végén halt meg, a megállapodás az első körben pedig a már elhunyt szülő nevére érkezett. Az értesítést ráadásul egy olyan lakcímre postázták, ahonnan már nyolc éve elköltöztek, ezért egészen idén januárig nem is tudtak arról, hogy a MÁV – az állam nevében – kisajátította a házukat – árulta el a nő a bulvárlapnak.

Szilvia  szerint jócskán a piaci ár alá becsülte a szakértő az ingatlan értékét. Összesen 34 millió forintra értékelték, ám mivel a testvérével ketten tulajdonosok az ingatlanban, fejenként 17 millió forintot kapnak. Az édesanyának így a lányával együtt ennyi pénzből kellene új otthont teremtenie, mégpedig igen gyorsan. A határozat szerint ugyanis a pénz átutalását követő 60 napon belül el kell hagyniuk a házukat, ahol addig éltek. Mostanra már 40 napjuk sem maradt.

A bulvárlap kérdésére egy, a neve elhallgatását kérő ingatlanszakértőt, aki elmondta, hogy ház piaci értéke mintegy 10 millióval több lehet annál, mint amit az értékbecslő megállapított. A MÁV mindezek ismeretében a lapnak elárulta, hogy a területszerzési eljárás kezdetén a kártalanítási összeg megállapítása érdekében, független igazságügyi szakértő kirendelését kéri a kisajátítási hatóságként eljáró illetékes kormányhivatal hatósági osztályától.

Címkék:
otthon, család, MÁV, máv-start, ház, millió, szakértő, egyszerű, szakértők, blikk,