Tömegével költöznek ezekre a vidéki településekre a magyar családok: mégis, mit tudhatnak?

Koós Anna2023. június 4. 06:54

Magyarország településeinek állandó lakosságát vizsgálva látható az utóbbi években jellemző tendencia, hogy egyre többen költöznek kistelepülésekre agglomerációkban, üdülő övezetekben. Ez nem csak a fővárosban, vagy a Balaton környékén jellemző, hanem az ország más régióiban is. A városok állandó lakossága jellemzően apad, és sok népszerű kistelepülésen 10-20 százalékkal is nőhet a lakosok száma akár egy év alatt. Természetesen ez sem általános, vannak minden régióban továbbra is, vagy újra népszerű városok, illetve elnéptelenedő falvak. A Pénzcentrum új cikksorozatában régiónként elemezzük, hogy mely településeken nőtt a lakosok száma leginkább az elmúlt években az egyes országrészekben, vármegyékben. Ezúttal Észak-Alföld régióban vizsgálódtunk.

Cikksorozatunk második részében az Észak-Alföld régió lakosságszámának változását vizsgáljuk. Az első részben már elemeztük Észak-Magyarország településein az állandó lakosság számának változásait, a következő részekben pedig az ország további régiójával is foglalkozunk részletesen. A friss elemzésünkből kiderül, mely településeken nőtt az álandó lakosok száma a legnagyobb mértékben az elmúlt egy, illetve 5 év során. A lakosságszám változásokat a régióhoz tartozó három megyében, Hajdú-Biharban, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Jász-Nagykun-Szolnokban külön is megvizsgáltuk. Régiós és megyei toplistáinkból kiderül, melyek most ezen a területen a favorit települések.

A Belügyminisztérium lakosságnyilvántartásának adatai szerint 2023. január 1-jén 9 804 022 állandó lakost tartottak nyilván Magyarországon. 0,4 százalékkal kevesebbet mint 2022-ben, és 1,7 százalékkal kevesebbet, mint 2018-ban az év első napján. Az Észak-Alföld régióban 1 465 251 lakost tartottak nyilván 2023-ban, vagyis a lakosság 14,9 százaléka az országnak ezen a területén él. A lakosságszám apadása ebben a régióban magasabb, mint országosan: egy év alatt 0,55 százalékkal, 5 év alatt pedig 3,07 százalékkal csökkent az állandó lakosok száma. Ebből az is kiderül, hogy a már vizsgált Észak-Magyarország régiónál a lakosságszám fogyása valamivel kisebb. Fontos, hogy a lakosságszám változást befolyásolják a születések és halálozások száma, illetve az elvándorlás is.

Legnépszerűbb települések Észak-Alföldön

Megvizsgáltuk, hogy egy és 5 év távlatában mely településeken nőtt a leginkább a lakosságszám ebben a régióban. A 389 vizsgált helység közül egy év viszonylatában 140 mutatott növekedést (36%) és 9 helyen stagnált a lakosságszám (2,3%), tehát több az olyan település a régióban, ahol csökkenés látható. Ahol viszont nem, ott gyakran ugrásszerűen nagy arányú növekedés látszik, ami nem adódhat pusztán magas születésszámból. Feltételezhető, hogy ezekre a településekre sokan költöznek.

A TOP50 település közé, ahol legnagyobb arányban nőtt a lakosság egy és 5 év alatt, nagyrészt községek kerültek, de bekerült azért néhány kisebb város is. Észak-Magyarországon például az első 50 helyet csak községet foglalták el. Viszont nem ez az egyetlen különbség a két régió között, ugyanis az Észak-Alföldön nincsenek 100 fő alatti törpefalvak - az egyetlen Kishódos kivételével - így a toplistára nem kerültek olyan falvak, ahol csak 1-2 fővel nőtt a lakosság. Ez ugyanis százalékban egy törpefalunál rengeteget jelenthet. Ez egyrészt nem meglepő, hiszen egy törpefaluban, ahol 17-ről 19-re nő egy év alatt a lakosok száma, ez rögtön 12 százalékos növekedést jelent - a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Perecsén éppen ez történt.

Ha megvizsgáljuk a megyeszékhelyeket és városokat, 72-ből 7 helyen nőtt a lakosságszám 5 év alatt. Ebből 5 város Hajdú-Biharban található: Biharkeresztes, Hajdúhadház, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló és Polgár. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtelek és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászfényszaru mutatott még növekedést. Érdekesség, hogy ezek a helyek nem is 2-3 ezres kisvárosok, így ténylegesen számottevő növekedésről beszélhetünk. A városok közül 15 helyen volt 2022-ről 2023-ra lakosságszám-emelkedés.

A TOP50-es listába az 5 éves időtartamot nézve 22 Hajdú-Bihar, 15 Szabolcs-Szatmár-Bereg és 13 Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település került. Az egyéves listába viszont 15 hajdú-bihari, 10 jász-nagykun-szolnoki és 25 szabolcs-szatmár-beregi település került. A 2022/2023-as listát is a szabolcsi Nemesborzova és
Rápolt vezetik, harmadik helyen a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Csataszög futott be. Az ötéves listát pedig Bocskaikert, Nyírpilis és Ártánd vezetik. 10 százalék felett nőtt még a lakosságszám Bedőn, Mikepércsen és Biharkeresztesen is:

Loading...

Bár külön listát nem szenteltünk a legnagyobb lakosságszám csökkenést mutató településeknek, az adatokból kiderült, hogy 2022-ről 2023-ra a szabolcsi Kispaládon, Szamosangyaloson és Lónyán csökkent leginkább a lakosok száma. Öt év alatt pedig leginkább Kishódos, Győröcske és Bihardancsháza lakossága fogyatkozott meg. A városok közül öt év alatt Kisvárdán, Csengerben, Kunhegyesen, Vásárosnaményben és Záhonyban apadt leginkább a lakosok száma, egy éves viszonylatban pedig Vásárosnamény, Martfű, Kisvárda, Fehérgyarmat és Kunhegyes a sereghajtó.

Legnépszerűbb települések Hajdú-Bihar vármegyében

Külön-külön vizsgálva a megyéket Hajdú-Biharban 82 településből 36-ban nőtt a lakosok száma (43,9%), 1-ben stagnált egy év alatt. Öt év viszonylatában 26 település mutatott növekedést (31,7%). A megyei toplistát 2022-ről 2023-ra Hencida, Ártánd, Bocskaikert, Monostorpályi és Kokad vezetik. A TOP20-ba két város is került, Biharkeresztes és Hajdúsámson:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Loading...

5 év távlatában pedig Bocskaikert, Ártánd, Bedő, Mikepércs és Biharkeresztes került az élre. A TOP20-ba a városok közül még Hajdúszoboszló is befért, ahol 353 fővel nőtt az állandó lakosság. Ha a számszerű növekedést nézzük, öt év alatt Hajdúsámson lakossága 838 fővel nőtt, Bocskaikerté 707, Mikepércsé 529. Ez igen nagy növekedésnek mondható országos viszonylatban is. Érdemes még megemlíteni, hogy Debrecen lakossága 8 065 fővel csökkent 2018 óta.

Legnépszerűbb települések Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében

A 229 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település közül 27-ben nőtt a lakosok száma 5 év alatt akár minimális mértékben (11,8%), egy év alatt pedig 72-ben mutatkozott lélekszám-emelkedés, 8 helyen -stagnálás. A 2022/2023-as szabolcsi listát Nemesborzova, Rápolt és Gyügye vezetik, Szamoskér éppen csak lecsúszott a dobogóról. A 20-as toplistába itt csak községek kerültek. Az ötéves növekedésben pedig Nyírpilis, Komlódtótfalu és Nyírpazony állnak az élen.

Loading...

A városok csak minimális emelkedést mutatnak: Rakamaz, Kemecse, Nyírmada, Baktalórántháza, Újfehértó és Máriapócs lakossága emelkedett egy év alatt 2-30 fővel. Öt év alatt pedig egyedül Nyírtelek városában volt alig látható emelkedés, de 2022-ről 2023-ra itt is csökkenés mutatkozott. Nyíregyházán 2 599 fővel csökkent az állandó lakosok száma 2018 óta. Ez alapján Szabolcs-Szatmár-Beregben valóban azt lehet megállapítani, hogy a községek felé áramlik a lakosság.

Legnépszerűbb települések Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

Jász-Nagykun-Szolnok 78 településéből 32-ben nőtt a lakosok száma egy év alatt (41%) és 5 év alatt pedig 24-ben. A 2022-ről 2023-ra növekedést mutató települési toplistát Csataszög, Mesterszállás és Tiszaörs vezetik, az ötéves toplistát pedig Berekfürdő, Jászszentandrás, valamint Jászágó. A TOP20-ba ebben a vármegyében Jászfényszaru került be ötéves növekedésével:

Loading...

A városok közül az említett Jászfényszaru az egyetlen, ahol 5 és 1 év viszonylatában is növekedés mutatkozott. Egy év alatt még három helyen, Jászárokszálláson, Újszászon és Jászkisérben nőtt minimálisan a lakosság. Szolnokon 4 320 fővel, 6 százalékkal vannak kevesebben, mint 2018-ban. A legnagyobb növekedés öt év alatt számszerűen Jászszentandráson volt, 148-cal nőtt az állandó lakosság.

A cikksorozatunk következő három részében a három dunántúli régióval fogunk foglalkozni ugyancsak régiós és megyei bontásban. Ha szeretnéd elolvasni a sorozat többi részét itt megteheted.

Címkék:
toplista, magyarország, népesség, népességváltozás, város, lista, vidék, magyar, régió, település, ranglista, rangsor, lakosság, városok, top, települések, régiók 2023,