Új fejlemény az újbudai rendőrgyilkosságról: megszüntették a késelő letartóztatását

Pénzcentrum2023. május 26. 09:46

Továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI)-ben van a január 13-án egy rendőrt halálra késelő Sz. Szilárd – írja a Mandiner. Értesülésük szerint friss fejlemény, hogy elkészült az elmeorvosi szakértői vélemény a gyilkosról.

A Központi Nyomozó Főügyészség arról tájékoztatta a lapot, hogy a több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés miatt folyamatban lévő nyomozás gyanúsítottja továbbra is személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt áll, a fogvatartás helye nem változott.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, hogy Sz. Szilárd május 10-ig volt letartóztatásban, az elmúlt hónapok során a bíróság határozata alapján vizsgálták a férfi elmeállapotát az IMEI-ben. Ennek eredményeként az ügyészség végül a letartóztatás megszűntetését és a gyanúsított előzetes kényszergyógykezelésének elrendelését indítványozta.

A bíróság ennek helyt adott és az első fokú bírósági tárgyalás előkészítése során hozandó határozatig, de legfeljebb november 10-ig elrendelte az előzetes kényszergyógykezelést. Ezen információk alapján az valószínűsíthető, hogy a férfi nem beszámítható - állapítja meg a lap. A büntetőeljárást ezzel együtt le kell folytatni, ha viszont a férfi nem beszámítható, akkor a bíróság felmenti az emberölés vádja alól és elrendelik a tényleges kényszergyógykezelést.

Címkék:
buda, bíróság, férfi, nyomozás, gyilkosság, rendőr, gyilkos,