Könnyek között jelentette be Istenes Bence és Csobot Adél: ennyi volt, végleg elmennek

Pénzcentrum2023. március 31. 10:54

Vidékre költözik Istenes Bence és Csobot Adél. A házaspár a Balaton-felvidéken vett egy felújítandó házat - jelentették be egy videóban.

Vidékre költözik Istenes Bence és Csobot Adél - jelentette ba a házaspár YouTube-on. Mint elmondták, évek óta kacérkodnak a gondolattal, hogy elhagyják Budapestet, erre pedig a gyerekeik motiválták őket. Csoboth Adél a videóban hozzátette, a vidéki létet már kipróbálták Németországban is, és most érezték megfelelőnek, hogy itthon is meghozzák a nagy döntést. A házaspár egy kicsit meg is hatódott a bejelentés közben.

A Balaton-felvidéken vettek egy felújítandó házat, még sosem újítottak fel, építkeztek, így szerintük lehet, hogy nagy fába vágták a fejszéjüket. Arra számítanak, hogy még hónapokig tarthat, mire beköltözhetnek új otthonukba. Mint Istenes Bence elmondta, a ház, amit megvettek 30 éves, hamarosan érkeznek a melósok, kezdődik a felújítás. A videóban azt is bemutatták, honnan indultak a felújítással.

A munkálatokról videoblogot fognak vezetni, Istenes Bence reméli, hogy nem lesz annyira durva a történetük, mint amit sokak mesélnek a kontár szakemberekről. A kivitelezővel a videóban megígértették, hogy augusztusban beköltözhetnek.

Címlapkép: YouTube

Címkék:
otthon, Balaton, ingatlan, lakásfelújítás, vidék, költözés, felújítandó, youtube, istenes bence,