Egyre kilátástalanabb helyzetben a magyar fiatalok: nem csoda, hogy egyre fogy a magyar

Reichenberger Dániel2023. január 29. 11:00

Sokkal kevesebben kötöttek házasságot tavaly, mint 2021-ben, több mint harmadával esett vissza az arány az egy évvel korábbihoz képest. Szakértőkkel jártuk körbe, pontosan milyen okai lehetnek ennek: vajon megtorpant a házasságkötési kedv, ami évek óta fényesen világított a magyar demográfia egén?

Drasztikus mértékben lecsökkent a házasságkötések száma tavaly decemberben – ez derült ki a KSH pénteken kiadott népmozgalmi adatsorából, melyet mi is bemutattunk a Pénzcentrumon. Az év utolsó hónapjában 7366 gyermek született, és 11 940 fő halt meg - ezt közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

11 940 fő vesztette életét, 28%-kal, 4542 fővel kevesebb, mint 2021 decemberében. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány negyedik hullámának 2021. decemberi, magas bázisértéke. A járvány előtti utolsó év, 2019 azonos időszakához képest 6,5%-kal, 730 fővel többen haltak meg. A természetes fogyás a 2021. decemberi 9150-nel szemben 4574 fő volt. De van még egy riasztó adat:

2798 pár kötött házasságot, ez 36%-kal, 1560-nal kevesebb a 2021. decemberinél. Az egész évet nézve a házasságkötések száma 11%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Szerettük volna megérteni, hogy vajon tényleg elment a fiatalok kedve a házasságkötésektől, vagy másról van szó, ezért szakértőket kérdeztünk a témában. Ami biztos: a nagyobb képet nézve a házasságkötések száma már évek óta növekszik, míg a válásoké bár stagnál, 2021-ben mégis valamivel több volt belőle, mint az azt megelőző évben – szakértők ezt korábban a 2020-ban lecsapó covid-helyzettel magyarázták, mikor a kényszerű összezártság miatt több házaspár gondolta úgy, hogy jobb lesz külön folytatni.

Loading...

Nem trend, de nem tudni, mi lesz

Mindig több éves távlatban érdemes nézni a hasonló statisztikákat – ezt mondta az adatokról a Pénzcentrumnak adott gyorselemzésében Tóth Olga családszociológus. A szakértő rávilágított, hogy nem szabad egyetlen hónapot összehasonlítani egy évvel korábbival, hiszen az elmúlt években összességében nőtt a házasságkötések száma.

Való igaz, hogy jóval kevesebb házasság köttetett decemberben, de sosem szabad egyetlen hónap adataiból kiindulni – ha ránéz az elmúlt évekre, akkor láthatja, hogy a kormány családtámogatási akciói és kedvezményei nyomán jelentősen megnőtt azok száma, akik hivatalosan is összekötik az életüket. Az viszont szinte biztos, hogy ez a trend lassulni látszik, vagyis kifutás-közelben van az emiatt összeházasodó párok lelkesedése – ennek ellenére megjósolhatatlan, hogy egy-két év múlva vajon ez megmutatkozik-e a házasságkötések számának csökkenésében.

A szociológus kitért arra is, hogy más oka is van annak, ha valaki hivatalossá is teszi az együttélést – de azok is egyre többen vannak, akik a papír nélküli együttélést is teljes mértékben elfogadják „hivatalosnak”.

A vallásos emberek például nyilvánvaló okokból másként tekintenek a házasság intézményére, mint a nem vallásos fiatalok, esetükben persze a válás is ritkább. Míg pár éve az volt a mondás a nem házas, de együtt élő párok között, hogy „az csak egy papír”, ma már a házasságkötés nélküli családot is elfogadják, elfogadtatják magukkal – persze a már említett családtámogatások sokkal több párt vehetnek rá arra, hogy hivatalos úton is egy pár legyenek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Január: válások hónapja?

Az év első hónapja híres arról, hogy a bíróságokat elöntik a válóperes beadványok, az ünnepek után sokan jönnek rá, hogy máshogyan akarnak élni, és ebben sokszor a házasságuk felbontása is benne van – magyarázta lapunknak Galambos Balázs mediátor, válási tanácsadó.

Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban az első januári munkanapot Divorce Day-nek, vagyis Válások Napjának is nevezik. Ekkor elöntik a bíróságokat a válókeresetek, sokan ugyanis beleveszik az újévi fogadalmaik közé, hogy radikálisan változtatnak az életükön, és ebben igen sokan azt látják megoldásnak, ha felbontják az eddigi házasságukat

- mondta a szakember a Pénzcentrumnak. Hozzátette azt is: szerinte nincs mit csodálkozni azon, hogy decemberben jelentősen csökkent a házasságkötések száma.

Az év vége sosem „hajtós” időszak a házasságkötésekben, hiszen közelednek az ünnepek, inkább arra tesznek félre az emberek, vagy az ajándékokra, az ünnepek körüli kiadásokra költik a pénzt. Ahogy én a 2022-es évben észrevettem, eleve kevesebben adták a fejüket házasodásra, hiszen ennek adott esetben jelentős kiadásai tudnak lenni, és ez a jelenlegi inflációs környezetben, az energiaválsággal terhelve egyáltalán nem férnek bele a sokaknál szűk költségvetésbe

- fejtette ki lapunknak Galambos Balázs.

Címkék:
házasság, ksh, válás, tervezés, statisztika, párkapcsolat, ünnepek, trend, párok, családi költségvetés, központi statisztikai hivatal, házasságkötés,