Lakossági rezsiárak 2023: tudd meg, mennyi lesz a gázszámla, villanyszámla jövőre

Pénzcentrum2022. december 22. 13:28

Kiderült, mennyi lesz az áram ára és a gáz ára 2023-ban. Tudd meg, mennyi lesz a gázszámla, villanyszámla: itt a rezsikalkulátor 2023. Ennyit kell fizetni átlagfogyasztás felett.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentette hogy januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem, így nem nőnek az egyetemes szolgáltatásra jogosult mintegy hatmillió fogyasztó terhei.

A lakossági felhasználók tarifáiban tehát átlagfogyasztás alatt és felett sem hoz változást az újév, ideértve mások mellett a társasházakban vagy többgenerációs családi házakban, az állami és önkormányzati bérlakásokban élőket is – tájékoztatott a tárcavezető.

Fontos tudni, hogy az átlagfogyasztás feletti lakossági áram- és gázárak jövő évi első megállapítási időszaka március helyett április végéig tart, azaz 4 hónapra rögzítik őket.

Áram ára 2023

A kormány 2022. augusztus 1-jétől részben eltörölte a rezsicsökkentést, így a lakossági ügyfelek mérési pontonként, azaz mérőnként a villamos energia esetében évi 2523 kWh fogyasztásig vehetik igénybe a rezsicsökkentett árszabást. 

A miniszter bejelentése szerint az árak januártól sem változnak. Tehát a villamosenergia esetében 2523kWh/év (vagyis 201 kWh/hó) fogyasztásig 36 forint marad az ár, az e feletti fogyasztásnál már 70,10 forint/kWh. Az "éjszakai áram": 23,1 forint/kWh a fogyasztási korlátig, e felett 62,9 forintot kell fizetni kilowattóránként. A hőszivattyúkra továbbra is a kedvezményes H tarifa vonatkozik: 36 forint/kWh.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Gáz ára 2023-ban

A földgáz 1729 köbméterig, vagyis 144 köbméter/hó fogyasztásig marad a kedvezményes 102 forint/m3, efelett 747 forint/m3 a díjszabás.

Itt a jövő évi rezsikalkulátor

Aki nem akar a számolgatással bajlódni, vagy az átalányt szeretné lejjebb vinni, annak kapóra jön a Pénzcentrum rezsikalkulátora, amelyben a fogyasztást kell megadni, és megtudhatjuk, mennyit kell fizeni a gázért, áramért.

Címkék:
gáz, rezsi, áram, gázszámla, rezsicsökkentés, villanyszámla, kalkulátor, áramfogyasztás, áram ár, rezsiemelés, rezsikalkulátor, gáz ára, 2023,