Ajándékmilliókból újíthatod fel a házad, de sietni kell, fogy az idő!

HelloVidék2022. november 24. 08:15

Az Otthonfelújítási programot a magyar kormány 2021 január 1-jén indította el, mely a lakosság számára lehetővé tette, hogy támogatással bel és kültéri felújításokat végezzenek el otthonaikon, valamint napelemrendszereket telepítsenek vagy épp bővítsenek ingatlanjaikon - írja a HelloVidék. Hogy meddig tart, egyelőre bizonytalan.

A családok otthonfelújítási programja lassan a végéhez ér. Országosan több tízezer igénylést nyújtottak be, melyből ingatlanjaikat újították fel a családok. A HelloVidék kíváncsi volt arra, az elmúlt években mennyivel emelkedtek az építőanyagok árai, ezért felkeresték az Építő, Fa, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek szövetségét, valamint pénzintézeteket, hogy megtudják, milyen beruházásokat valósítottak meg a támogatásból.

Pallagi Gyula, az Építő, Fa, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek szövetségének elnöke elmondta a lapnak, hogy tudomása szerint év végével megszűnik az otthonfelújítási program maximum 6 millió forintig igényelhető 50%-os támogatása. Amennyiben ez mégis folytatódna, az a lakossági piac élénküléséhez vezetne, ahol jelenleg visszaeséssel számolnak. Szerinte a következő 1-2 év nehéz év lesz az építőipar számára:

Egyértelmű, hogy a hazai ingatlanállományra igencsak ráférne a korszerűsítés, ez különösen a jelenlegi energiaárak mellett hamarabb is megtérülne.

Az építőanyagok árát leginkább az energiaárak, a forint árfolyama (elég magas az export aránya) és az alapanyagok (fa, vasáru például) ára emelte, ehhez társult az elmúlt években egy megnövekedett kereslet is. Pallagi Gyula nem gondolja, hogy akár egy hazai recesszió esetén jelentősen csökkennének az alapanyagárak a közeljövőben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elmúlt közel 2 évben több tízezer család nyújtotta be igényét a támogatásra és valósította meg felújítási céljait, azonban a program az eredeti tervek szerint 2022. december 31-én befejeződött volna, de a kormány még nem döntötte el, meghosszabbítja-e. Reménységre adhat okot, hogy a 2022. november 16-i kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter feltett kérdésre válaszként elmondta, hogy december elején várhatók új bejelentések az otthonfelújítási támogatással kapcsolatban, melyre a keretösszeg 2023-ban is rendelkezésre áll.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címkék:
felújítás, építőipar, lakásfelújítás, családi ház, otthonteremtés, családok, hellovidék, lakásfelújítási támogatás, otthonfelújítási támogatás, 2022,