Súlyos kórokozók lapulnak a magyar szekrényekben: a rezsiemelés hívhatja életre őket?

Pénzcentrum2022. november 1. 16:05

A pandémia még tart, a hideg idő lassan elkezdődik, előkerülnek a szekrényekből a kabátok, sapkák, kesztyűk. Bár a ruháinkat azért a rezsidíjak ellenére is rendszeresen mossuk, ezt megtesszük a kinti, felsőruházatunkkal is?

A benti ruháinkat naponta kimossuk, de a kabátot, sapkát, sálat és kesztyűinket bizony elhanyagoljuk. Az orvosok szerint pedig ez nagy baj, sőt a HuffPost is rávilágított arra, hogy bizony, fontos lenne ezeknek a ruháknak is a rendszeres tisztántartása. Gondoljunk csak bele, hogy a külvilágból mennyi minden rakodik rá kabátunkra a tömegközlekedésen, vagy akár csak az időjárás viszontagságai miatt. Mégis, a legtöbben mellőzzük a kabátunk tisztíttatását.

Az emberek mintegy 38 százaléka évente egyszer, vagy annál még ritkábban mossa csak ki a kabátját, 28 százalékuk a sáljukat is csak évi egyszer mossák ki. Dr. Thomas A. Russo a Buffalói Egyetem fertőző betegségek osztályának vezetője szerint bár a többség rendszeresen mos, a kabátunkat, sálunkat, sapkánkat és kesztyűinket hajlamosak vagyunk elhanyagolni.

A nap végén tényleg nem sok olyan fertőző betegség van, ami a ruhaneműkön terjedne, de azért potenciális kockázata van annak, hogy megfertőzödjünk. Alacsony ennek a lehetősége, de megtörténhet

- mondta Dr. Thomas A. Russo.

A baktériumoknak, vírusoknak nem szabad hónapokon keresztül tárolóedényekben maradnia, vagy éppen rajta a kabátunkon

- tette hozzá Dr. Jameela Yusuff, a SUNY Downstate főorvosa. Mint mondta, a baktériumok legfeljebb néhány hétig vannak ezeken a tárolókon, a koronavírust okozó vírus pedig néhány napig eltartható így, ennek ellenére jobb a megelőzés.

Elmondása szerint míg vírusokkal, baktériumokkal aligha találkozhatunk a kabátunkon, azért környezeti allergénekkel még érintve lehetünk. A poratka, beltéri alergének mint a háziállat szőre a páratartalom miatt felhalmozódhatnak a ruhákon a tárolás alatt, csak úgy, mint a penész. A penészedés miatt egyébként nem is javallott a kabátunkat kartondobozokban tárolni, hiszen a nedves helyen való tárolástól azok be is penészedhetnek. Az allergéneknek való kitettség azoknál, akik hajlamosak az allergiára akár tüsszögést, orrfolyást is kiválthatnak. Dr. Farnaz Tabatabaian, az USF Health allergológusa szerint az allergének pedig súlyosbíthatják az asztma tüneteit, és az ekcémát is.

A bostoni Brigham and Womens Hospital allergológusa, Dr. lakiea Wright szerint ezek az allergének mikroszkópikusak, azonban a tárolt ruhák fölött esetleg filmréteg keletkezhet, ezért, jobb ha kimossuk a felsőruházatot, kerülve ezzel is az allergéneknek való kitettséget.

Ha tisztán tettük el a kabátunk, és tisztán is vettük elő a szekrényből, ezzel indulunk el az irodába, közértbe, focipályára, és még rengeteg helyre. Azonban szinte elkerülhetetlen érintkezésbe kerülni vírusrészecskékkel, legyen szó hepatitis A és B vírusokoat okozó organizmusokról, staphylococcusokkal, salmonella hadarral és salmonella typhimuriummal -, míg a hideg éghajlat miatt a pollenek továbbra is kevésbé jelentenek problémát.

A ruházat pedig még bélrendszeri kórokozókkal, vírusokkal és baktériumokkal is fertőzött lehet, amelyek különféle bélbetegséget okozhatnak

- tette hozzá Dr. Russo. Ehhez azonban, mint hozzátette, be kell jutniuk a bélrendszerünkbe. A ruháról a kezünkre kellene, hogy kerüljön, majd a kezünkről a szánkhoz, míg a légúti kórokozók a kézről a szembe és szájba kell hogy jussanak azért, hogy megfertőződjünk. Dr. Irfan Hafiz, a Northwestern Medicine fertőző betegségekkel foglalkozó szakembere kifejtette, hogy "a legtöbb átvitel valóban személyről személyre történik cseppek útján", és ezért "az élettelen tárgyak nem a fő vektorok", amikor fertőző betegségekről van szó.

De hányszor mossuk ki a kabátunk?

Csak azért, mert a kabátokon, kesztyűkön és sálakon ülő baktériumok vagy vírusrészecskék miatt továbbra is alacsony a megbetegedés kockázata, még nem jelenti azt, hogy soha nem szükséges ezeket kimosni. Dr. Yusuff azt tanácsolta, hogy a hideg időjárás ruhadarabjait, és kiegészítőit szezononként háromszor-ötször mossuk, és gyakrabban az olyan darabok esetében, mint például a kesztyűk, amelyek gyakran érintkeznek például a liftgombokkal, ajtókkal és metróoszlopokkal.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kesztyűk a legérzékenyebbek, hiszen mindennel érintkeznek. Hogy milyen gyakran mossuk őket, ez függ attól, hogy milyen gyakran használjuk őket. Viszont, ha gyakran hordasz kesztyűt, és sokat használod a tömegközlekedést, akkor minimum hetente a kesztyűdet is ki kellene mosnod

- mondta Dr. Yusuff. Ha pedig nem alkalmas az anyaga a mosásra, akkor a hét folyamán cseréljük a párokat azért, hogy a vírusrészecskéknek legyen idejük eltűnni.

Mindig legyen több pár kesztyűd, amit cserélgethetsz, esetleg a metrón viseld a pamutkesztyűdet, amit gépben is kimoshatsz

- tette hozzá Dr. Russo. Azt is elmondta, hogy ha sűrűn tömött közegben találjuk magunkat, ahol úgy érezzük, hogy az emberek légúti váladékot köhögnek ránk, egyenesen a sálunkra, úgy mindenképp mossuk  ki a sálunkat is. Ha valamit pedig piszkosnak látunk, azt minél előbb mossuk ki.

De hogyan is mossuk ki a kabátunkat? A legegyszerűbb, ha követjük a gyártó ajánlását a címkén, és ne rázzuk ki mosás előtt a kabátunkat, mert ezzel a vírusrészecskéket csak a levegőben szórjuk szét. Amennyiben nincs szükség a vegytisztításra, úgy a gyártó által ajánlott legforróbb vízzel, mosószerrel és fehérítővel mossunk, ha a szövet alkalmas ezek elviselésére. Ezt követően pedig a szárítóban szárítsuk meg kedvenc kabátunkat, a szakértők szerint ugyanis ez elég ahhoz, hoy a holmink sérülés nélkül tiszta legyen. A szakértők szerint a sálat is mossuk ki, minden esetben, hiszen attól, hogy mi maszkot viselünk, kórokozók még lehetnek a sálunkon, amely az arcunkhoz érhet. A maszk azonban továbbra is a legjobb módja annak, hogy védve legyünk a kórokozóktól.

Nem pörgeti a villanyszámlát

Sokan azért nem akarnak sokat mosni, esetleg szárítógépet használni, mert félnek, hogy ez felpörgetné a villanyórát. Azonban egy korábbi kutatásból kiderült, hogy ez nincs így. Ha szeretnénk kordában tartani otthonunk energiafogyasztását, de nem akarunk lemondani a mosogatógép és a szárítógép nyújtotta kényelemről, az elsődleges szempont, hogy minél jobb energiabesorolású gépet válasszunk.

Bár a jobb energiabesorolás nagyobb kezdeti befektetést jelent, ez néhány év alatt megtérül. A jelenlegi energiaárak mellett egy modern, legalább D kategóriájú – hozzávetőleg a régi A-nak megfelelő, energiatakarékos – készülékkel járó egyszeri többletberuházás a felhasználástól függően rendkívül rövid időn belül meg tud térülni.

Jellemzően az Eco programok használata több időt vesz igénybe, ha már energiatakarékos gépet választottunk, az energiafelhasználásunk csökkentése érdekében érdemes ezt használni, amikor csak lehetőségünk van rá. Fontos a rendszeres karbantartás és tisztítás is: egy nem megfelelően szervizelt, eltömődött gép ugyanis több energiát használhat fel a működéshez.

Az adatok szerint a vásárlók körében az elmúlt négy év során sokkal népszerűbbnek bizonyultak a mosó és szárító funkciót egy készülékben egyesítő megoldások, amelyekre idén átlagosan 147 000 Ft-ot költöttek a vevők a 2021-es 131 000 Ft után. A legtöbb kombinált gép konstrukciójából adódóan nem tud olyan takarékos lenni, mint ha külön mosó- és külön szárítógépet vásárolnánk, hiszen egyrészt a szárítókapacitásuk általában jóval kisebb, mint a mosókapacitásuk, másrészt a szárításhoz szükséges kondenzációhoz jelentős mennyiségű vizet használnak fel.

Te mit lépsz a rezsiemelés ellen?

Egekbe emelkedtek az energiaárak egész Európában, ami a rezsiemelés júliusi bejelentését követően minket, magyarokat is húsbavágóan érint. És a fűtési szezon közeledtével ez egyre fájdalmasabb lesz. A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem egy közös felmérést indított, ebben többek között arról szeretnénk pontos képet kapni, hogy hogyan hat az energiaválság a magyar lakosságra, és milyen állapotú házakban, lakásokban várjuk a telet.

Címkék:
vírus, tél, betegség, ruházat, fertőzött, pandémia, fertőző betegségek,