Végre megindulhatnak felfelé a magyar települések: nagy összegek érkeznek, erre lehet elkölteni

Pénzcentrum2022. október 25. 08:15

A munkahelyteremtés, az oktatás és a szociális ellátás lesz a fókuszában annak a programnak, amelyet az Európai Unió régiós fejlesztésekért felelős szakértői dolgoztak ki, és hamarosan a magyar településeken is elindul. A szakértők azt is elmondták a HelloVidéknek, hogy ez mit jelent a versenyképességet tekintve.

Uniós szinten helyezik új dimenziókba a vidéki térségek fejlesztését az új brüsszeli tervek szerint. Az eddigi iránymutatások szerint attól függ, hogy mekkora összeget kap a felzárkóztatásra egy falu, hogy mennyire hátrányos helyzetű, mekkora a mérete, és hogy milyen távol fekszik Budapestről. A források leginkább az ország leghátrányosabb helyzetű területeire koncentrálódnak: Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, valamint Baranya megyére - tudta meg a HelloVidék Brüsszelben, egy a programról tartott háttérbeszélgetésen. Kiderült az is, hogy a felzárkóztatási program során az utak fejlesztésére is lehet számítani.

A közlekedési hálózat elég sűrű Magyarországon és nagy infrastruktúra fejlesztések történtek a mostani programozási időszakban a kohéziós alapból és Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) forrásokból. A következő periódusban ezért leginkább a közlekedés kibocsátására fókuszáló projekteket várhatunk, illetve olyanokat, amelyek az európai szintű közlekedési hálózatra, a transzeurópai közlekedési hálózatra fókuszálnak (TEN: Trans-European Transport Network), köztük az autóutakra, vasútra és vízi közlekedésre. A közlekedési hálózatot úgymond egyben kezelik, de megmaradnak a területfejlesztési programok is a 4-5 számjegyű utak kapcsán

- mondta el a lapnak egy uniós szakértő az erről tartott háttérbeszélgetésen.

Ha kíváncsi vagy, milyen uniós támogatásokra számíthatnak még a vidéki magyar települések, mi hangzott még el a beszélgetésen, akkor olvasd el a HelloVidék cikkét IDE KATTINTVA!

Címkék:
közlekedés, európai parlament, európa, magyar, uniós támogatás, utak, hellovidék, közlekedésbiztonság, európai uniós pályázatok, közlekedési lámpa, települések,