Mutatjuk a kiskaput: így lehet megemelni a rezsicsökkentett gázkeretet

Pénzcentrum2022. szeptember 11. 09:02

A szeptember 9-én este megjelent Magyar Közlönyben jelent meg a kormány rendelete a családi fogyasztói közösségekre, valamint a családi otthonteremtési kedvezményből megvalósuló tetőtérbeépítésekre vonatkozó kedvezmények bevezetése érdekében az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet módosításáról.

A változás alapján a rezsicsökkentés szigorításának eddigi egyik legnagyobb vesztesei, a jogilag egy ingatlanon élő, egy mérőórát használó, de több családból álló lakóközösségek (jellemzően mondjuk az idős szülőkkel egy házban vagy telken élő, saját családdal rendelkező gyerekek) többszörösen is igénybe vehetik majd a továbbra is rezsicsökkentett áron elérhető gázmennyiséget. A családi fogyasztói közösségek ugyanis a mától hatályba lépő rendelet alapján kedvezményeket kapnak.

- fogalmaz a rendelet, és a bizonyítvány a tényleges állapotot fogja igazolni, a hatóság a jogszabályi korlátozásokat nem fogja figyelembe venni. A hivatkozott 1997-es rendelet egyébként a "lakás" fogalmát úgy határozza meg, hogy az olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé

  • a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
  • a főzést, mosogatást és az étkezést,
  • a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
  • az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).

A bizonyítvány kiadása után "a lakossági fogyasztó lakás rendeltetési egységei számának szorzata alapján számított mennyiség vonatkozásában jogosult" rezsicsökkentett áron földgázt vételezni.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A rendelet kitér arra is, hogy a a hatóságok a szolgáltatók jelzésére is kezdeményezhetik annak ellenőrzését, hogy valóban több rendeltetési egységre oszlik-e egy ingatlan, és ha kiderül, hogy a felhasználó jogosulatlanul vette igénybe a kedvezményt, akkor a jogosulatlanul alacsony áron elszámolt mennyiséget a piaci ár másfélszeresének megfelelően kell elszámolni. Az áramfogyasztás e rendeletben nem szerepel, de elképzelhető, hogy hamarosan arra vonatkozóan is hasonló szabályozás születik.

Mondd el, hogy élsz!

Régóta nem volt olyan magas az infláció Magyarországon, mint 2022. augusztusában: 2021 azonos időszakához képest ugyanis az árak átlagosan több mint 15,6 százalékkal voltak magasabbak. Nincs olyan háztartás Magyarországon, amely ne érezné a saját bőrén a rohanó infláció okozta hatásokat. Mostani kérdőívünkben a magyar háztartások anyagi helyzetéről szeretnénk képet kapni, mennyire viselte meg őket a gyorsuló infláció, az energiaárak emelkedése, és hogy hatnak ezek a megtakarításaikra. Köszönjük, ha segítesz a kitöltéssel.

Címkék:
fűtés, gáz, rezsi, rezsicsökkentés, családi ház, rendelet, rezsiemelés,