Komoly bajban a magyar lakásvásárlók: sokat bukhat, aki most kivár

Pénzcentrum2022. március 17. 14:59

Igen aktív piaccal búcsúzott az óév és az idei év elején sem csökkent a kereslet a lakóingatlanok iránt, így a téli hónapokban, a december-februári időszakban tovább csökkent a vevői alku lehetősége. Friss értékesítési adatai alapján az eladók szinte minden település- és ingatlantípus esetén nyeregben érezhették magukat, éves szinten 1,5 százalékponttal, a megelőző három hónappal összehasonlítva pedig 1,1 százalékponttal csökkent országosan az átlagosan elérhető árengedmény mértéke.

Hivatalos statisztikák ugyan még nem érhetőek el, azonban minden jel arra mutat, hogy a lakáspiac tovább tartja lendületét. Az emelkedő árak és az élénk forgalom mellett erről tanúskodik az is, hogy az őszi hónapokkal összehasonlítva a 2021. december – 2022. februári időszakban 5,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent országos szinten a használt lakóingatlanok esetén az alku átlagos mértéke, azaz a szerződéses vételár és az utoljára meghirdetett ár közötti különbség.

2021 őszéhez képest szinte mindenhol csökkent az elérhető árengedmény mértéke, a legnehezebb helyzetben azok voltak, akik megyei jogú városokban kerestek eladó lakóingatlant és még a vételárból is szerettek volna valamelyest faragni - derült ki az OTP Ingatlanpont statisztikáiból. Itt 4,8 százalékról 2,2 százalékra csökkent az alku átlagos mértéke, a fővárosban 3,2 százalékról 2,8 százalékra, míg a községekben 6,7-ről 5,6 százalékra. A kisebb városok esetében minimálisan, 5 százalékról 4,9 százalékra, de szintén csökkent a vevők lehetősége az árcsökkentésre.

Az elérhető árengedmény mértéke vagy éppen annak hiánya a lakáspiac aktuális állapotnak egyik mérősszáma és a mostani adatok azt mutatják, hogy tavaly decemberben és az idei év elején is igen aktív volt a lakóingatlanok iránti kereslet, és ennek hatására a vevők alkupozíciója szinte mindenhol romlott az elmúlt három hónapban. Az egyetlen kivétel a nem megyei jogú (azaz az egyéb, kisebb) városokban található panel és egyéb lakások; az alku mértékének itt tapasztalható, 0,4, illetve 0,7 százalékpontos növekedését talán az magyarázhatja, hogy az elmúlt évben ezeken a településeken az átlagosnál nagyobb ütemű volt az áremelkedés és feltételezhető, hogy az árszint néhol már közelíthet a csúcshoz

 – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Ingatlantípusonként vizsgálva a december-februári időszakban elérhető kedvezmény mértékét, a házak esetében a legjobb helyzetben változatlanul a községekben voltak a vevők, ahol 5,7 százalék volt az alku átlagos mértéke. A kisebb városokban 5,3, míg Budapesten 2,5 százalékkal tudták lejjebb tornázni a vevők egy-egy ház árát, míg a megyeszékhelyeken szinte alig maradt lehetőség az alkura, hiszen az őszi, 6,3 százalékos arány 1,4 százalékra csökkent.

A panellakások esetében változatlanul Budapesten volt a legalacsonyabb, 1,9 százalék az elérhető árengedmény mértéke, ami az őszi időszakhoz képest 1,3 százalékpontos csökkenés. A megyeszékhelyeken szintén csökkent, 4,1-ről 2,9 százalékra, míg az egyéb városokban enyhén növekedett (4,2-ről 4,6 százalékra) a vásárlók mozgástere.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az őszi időszakkal összehasonlítva a legnagyobb mértékben az egyéb városok nem panel lakásainak esetében nőtt az alku lehetősége, 3,1-ről 3,8 százalékra, Budapesten ez az érték változatlan (3%), míg a megyeszékhelyeken 4,1-ről 2,3 százalékra csökkent.

Kivételek azért még most is akadnak

Igaz, hogy a keresleti piac általában az eladóknak kedvez, de az egyéni körülményeknek, élethelyzeteknek köszönhetően még most is olykor jelentős engedményt tudnak a vevők kiharcolni. Az OTP Ingatlanpont értékesítési adatai alapján az elmúlt három hónap legnagyobb nyertese az a vevő volt, aki egy észak-magyarországi községben egy felújítandó ház hirdetési árának több mint a felét, 59 százalékát le tudta alkudni. A második és harmadik helyezett szintén egy-egy – észak-, illetve nyugat-magyarországi – községben járt szerencsével és a sikeres alku következtében a kiszemelt, felújítandó családi házak árának 41 százalékát tudták megspórolni. A nagyarányú vevői alku azonban nem csak az alacsonyabb értékű, felújításra szoruló ingatlanokra szorítkozott, egy budapesti agglomerációban található, átlagos állapotú családi ház esetében, noha csak 12 százalékkal csökkent a vételár, azonban ez 24 millió forint megtakarítást – gyakorlatilag egy kisebb lakás árát – jelentette a vevőnek.

Természetesen az is előfordult, ahogyan korábban is, hogy egy ingatlan a meghirdetett árnál magasabb összegért talál vevőre. Így járt az a dél-dunántúli szerencsés eladó is, aki a meghirdetett árnál 35 százalékkal magasabb összegért tudta értékesíteni nagyvárosi családi házát.

Címkék:
lakás, lakásvásárlás, ingatlan, ár, alku, ingatlanárak, hitelkalkulátor,