Megszólalt az MVM a napelemesek ügyében: ez vár rájuk az átállás után

MTI2021. szeptember 6. 12:35

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szeptember 1-jétől megkezdte a korábban az Elmű-Émász által ellátott ügyfelek számára az áramszolgáltatás biztosítását; a napelemes ügyfeleket sem éri hátrány - közölte a társaság hétfőn.

Az MVM Next, az EON Hungária csoport és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közös tájékoztatása szerint minden érintett ügyfél, beleértve a háztartási méretű kiserőművel rendelkezőket is, az Elmű-Émásztól végszámlát kapnak majd, amely az éves szaldóelszámolás megszokott rendjében is változást jelent.

Annak érdekében, hogy a többlettermeléssel rendelkező napelemes ügyfeleket ne érje hátrány a rendkívüli elszámolás miatt, az elmúlt időszakban az átadó és az átvevő fél kidolgozta a megoldást:

azoknál a háztartási méretű kiserőművel rendelkező ügyfeleknél, akiket az elszámolás kedvezőtlen lenne pénzügyileg, az MVM Next az éves elszámolás idején a rendszerhasználati díjak kiszámításánál az Elmű-Émász elszámolásának eredményét is figyelembe veszi, így az ügyfeleknek a szolgáltatóváltás nem jár majd hátrányos következményekkel. A megoldásról az érintetteket az MVM Next tájékoztatni fogja.

A tájékoztatás szerint az energiahivatal megvizsgálta a háztartási naperőművek termelésének elszámolására kidolgozott szolgáltatói javaslatot, és megállapította, hogy a megoldás korrekt feltételeket teremt a naperőmű-tulajdonosok számára, alkalmazásával a naperőműves háztartásokat nem éri anyagi kár, és a javaslat a hatályos jogszabályoknak is megfelel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A MEKH, mint szabályozó hatóság továbbra is nyomon követi a szolgáltatóváltás folyamatát, és ellenőrizni fogja a javaslatban foglaltak gyakorlati megvalósulását is. A MEKH jelezte azt is, hogy a háztartási naperőművek esetében alkalmazandó szaldó elszámolás 2023. december 31-ig érvényben marad, és minden további szolgáltatóváltás esetén ezt kell alkalmazni.

Címkék:
napelem, elmű, elszámolás, szolgáltató, mvm,