Kevesen tudják, de ezt is lehet: így újíthatod fel állami ingyenmilliókbóI a kerted

HelloVidék2021. június 24. 08:13

Az új családi otthonteremtési támogatások között van olyan, amely a kert felújítására is igénybe vehető. Ennek apropóján a HelloVidék annak járt utána, milyen felújításokban gondolkodnak mostanság a magyar kerttulajdonosok, mennyire veszik igénybe a tájépítészek és kerttervezéssel foglalkozó szakemberek munkáját, és hogyan alakultak az árak.

A 2021. január elsejével induló új családi otthonteremtési támogatások között szepel olyan, amely a kert felújítására is igénybe vehető. Az 50 százalékos, legfeljebb 3 millió forintig igényelhető felújítási támogatás számlával igazolva minden családot hozzásegíthet az álomkert kialakításához.

 Az udvarral és kerttel rendelkező ingatlantulajdonosok közel 60 százalékánál egyébként is napirenden van, hogy komolyabb felújításba kezdjenek a következő egy évben – derült ki az 1100 fő megkérdezésével készített Közép-Kelet-Európa egyik vezető térkő és tájépítészeti megoldásokat nyújtó vállalata, Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft. reprezentatív felméréséből. A válaszadók több, mint ötöde (22%) jelezte, hogy biztosan belekezd a munkába, és 36 százalék esetében a kérdés napirenden van, de egyelőre végleges döntést még nem hozott.

Tíz éve még mindenki tuját, rózsát és muskátlit ültetett a kertjében, de milyen jellemző trendek vannak mostanában? Milyen felújításokban gondolkodnak a magyar kerttulajdonosok, mennyire veszik igénybe a tájépítészek és kerttervezéssel foglalkozó szakemberek munkáját? Ennek próbált a HelloVidék, tájépítészek és kerttervezők segítségével utánajárni.

Részletek a cikkben!

Címkék:
felújítás, támogatás, kert, kertépítés, otthonfelújítási támogatás,