Horror áron mérik a szezon gyümölcsét: pedig nagyon jót tesz a szervezetnek

HelloVidék2021. május 21. 08:16

Kevesen tudják, hogy az egyik kedvenc piros gyümölcsünk, a földieper az egyik legnagyobb vitaminforrásunk is egyben. Nagyon sok betegséget megelőz, ha nyersen fogyasztjuk a szezonjában, ami épp most indult! A HelloVidék összeállítása.

Annak ellenére, hogy igazán divatos gyümölcsnek számít a mai napig a földieper, vagy ahogyan csak egyszerűen hívjuk, az eper, egyáltalán nem a kor teremtette, sőt! Múlt századi receptkönyvek alapvető kelléke volt már, de bizony meglepetést okozott először, mikor olvastam, hogy már az ősember is csipegette a szamócát. Bizonyára nagy izgalmakkal telt az első kóstolás, hiszen a természet alapvető szabályaként: élénk, kiabáló színű terméseket tilos megkóstolni, mivel a legtöbbször mérgezőek. Tehát, köszönjük az első bátor embernek, aki szamócát evett, mert már akkor a vadonban termett, és gyorsan kiderült, hogy inkább méregtelenít, mint mérgez.

A római kori írásos anyagok is jeleznek a fogyasztásáról, mivel díszítésként, később gyógyító jelképként rajzolták a hármas levélalakját. Még később, a Szentháromság jelképe lett, amiből gyakran „áldoztak” 3 darabot a nyilvánosság előtt. Fiatalító gyümölcsként tartják számon, valamint vértisztító és sóoldó hatása miatt ajánlják minden korosztálynak. A konklúzió és a közmegegyezés azonban egy maradt a rómaiak és mai korunk között, hogy akármennyit is eszünk belőle, soha nem lakhatunk jól vele.

A HelloVidék cikkében több epres receptet is találsz, valamint megtudhatod, hogy kell rendesen tárolni a földiepret, hogy sokáig ne romoljon meg!

Címkék:
eper, recept, hellovidék, földieper, eperszezon,