Borzalmas a levegő: már forgalomkorlátozásra is felszólították a polgármestereket

MTI2021. március 23. 20:01

A légszennyezettség növekedésének megállítása érdekében a városközpontok forgalmának további korlátozására szólították fel a magyarországi polgármestereket egészségügyi szakmai csoportok - tájékoztatott az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) kedden.

A szennyező járművek betiltása legalább 23-36 százalékkal is csökkentheti a szálló por és a nitrogén-dioxid szennyeződést az egymilliónál több lakosú városokban, és évente akár 130 millió eurót is megspórolhat az egészségügyi és egyéb kiadásokban. Ezt igazolja az EPHA új, széles körben végzett közlekedési tanulmánya is. Ennek a tanulmánynak fontos megállapítása, hogy Magyarország "szisztematikusan és kitartóan" túllépte az EU légszennyezettségi határértékeit, egyes régióiban akár 12 éven át is.

A 2020-as európai légszennyezettségi jelentés szerint a kisméretű részecske, a nitrogén-dioxid és az ózon szennyezés csaknem 15 ezer magyar korai halálozását okozza évente

 - írták. Kitértek arra is hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint a környezeti tényezők okozta idő előtti halálozás első számú oka a légszennyezés, ami legsúlyosabban a városokban mutatható ki. A légszennyezés olyan betegségeket okoz, amelyek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint hozzájárulnak a Covid-19 magasabb halálozási arányához is.

Felhívták a figyelmet, hogy a nemzeti kormányok számára hamarosan elérhető lesz a 672 milliárd eurós EU Covid helyreállítási alap, melynek egyharmadát zöld beruházásokra - többek között a közlekedésre is - fordítják majd.

Az EPHA egy több mint 80 európai közegészségügyi civil szervezetet, betegcsoportot, egészségügyi szakembereket, betegségcsoportokat és egészségügyi egyenlőtlenségekkel foglalkozó szervezetet képvisel, köztük a Betegszervezetek Magyarországi Szövetségét (BEMOSZ) - olvasható a közleményben.

Címkék:
otthon, utazás, forgalomkorlátozás, who, levegő, légszennyezettség, szálló por, szennyezés, népegészségügy, egészségügyi világszervezet, egyenlőtlenségek,