Láthatatlan gyilkos portyázik Magyarországon: hat vidéki esett áldozatul az elmúlt napokban

Pénzcentrum2020. október 26. 19:00

Féltucat ember vesztette életét a hosszú hétvégén több lakástűzben és szén-monoxid-mérgezés következtében. A katasztrófavédők arra figyelmeztetnek: ha komolyan vesszük ezeket az óvintézkedéseket, akkor egyszerű lépésekkel megelőzhetők lennének az ilyen borzasztó tragédiák.

Péntek este a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron egy családi házból négy ember került kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt. Szintén péntek este Nyíregyházán pedig egy családi házban keletkezett tűz, feltételezhetően a kályhából kipattanó parázs miatt. Az esethez riasztott tűzoltók oltás közben egy holttestet találtak.

Vasárnap kora reggel a Baranya megyei Dencsházán egy családi ház melléképülete égett. A tűzoltók az égő épületből egy embert kivittek, azonban már nem lehetett rajta segíteni. Szintén vasárnap, délben Dunakeszin egy ikerház egyik lakása és melléképülete égett. A tűzoltók itt az épület bejáratánál egy embert találtak, aki belehalt sérüléseibe.

Ugyanezen a napon Zalaszentmihályon három ember halt meg egy horgászkunyhóban. A kis épületben egy kályhával fűtöttek, ezért nem kizárt, hogy szén-monoxid-mérgezés okozta a három ember halálát. A katasztrófavédelem mindegyik haláleset kapcsán vizsgálatot indított, hogy feltárják azok körülményeit. A hatóság arra figyelmeztet:

Idén már 659 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 251 ember szenvedett valamilyen mértékű mérgezést és 7 emberen pedig már nem lehetett segíteni.

Akkor keletkezik szén-monoxid, ha a nyílt égésterű vízmelegítő vagy fűtőeszköz működés közben nem kap elég levegőt. Ilyenkor mérgező szén-monoxid fejlődik, amely akár egy percen belül ölhet. Néhány egyszerű lépéssel azonban megelőzhető a mérgező szén-monoxid kialakulása:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Évente egyszer ellenőriztessük szakemberrel a fűtőeszközünket!
  • Nem elég néha kiszellőztetni, a nyílászárókba résszellőzőt kell szereltetni.
  • Éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével!
  • Szerezzünk be egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt!

Idén eddig már 5371 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, ezek miatt 438-an sérültek meg és 74 ember halt meg. A legtöbben nem a lángok okozta hő miatt vesztik életüket, hanem füstmérgezést szenvedtek. A halálesetek megelőzhetőek lennének egy füstérzékelő használatával. Egy jó minőségű füstérzékelő már a tűz keletkezésekor jelez, amikor még sérülés nélkül ki lehet menekülni. Füstérzékelővel a kár is sokkal kisebb, hiszen hamarabb lehet riasztani a tűzoltókat, akik több értéket tudnak megmenteni.

Címkék:
szén-monoxid, tűz, tragédia, épület, háztűz, holttest,