Ezeken a helyeken veszik fel a legtöbb csokot a családok: mi a titkuk?

HelloVidék2020. július 14. 08:15

A falusi csok bevezetése óta számos módosításon ment keresztül, többnyire egyre vonzóbb támogatást nyújtva a családok számára. Nem csak a kistelepüléseken található ingatlanok vásárlása iránti hajlandóság nőtt meg, hanem ez magával hozta, hogy hatást gyakorolt az ingatlanpiacra is. Egyes helyeken jóval kelendőbbek lettek a házak, máshol viszont nem is volt érezhető a hatása. Ezeknek a különbségeknek jár utána a HelloVidék.

Ballagó Antalt, az Otthontérkép Csoport értékesítési vezetőjét kérdezte a lap a jelenlegi magyar lakáspiaci helyzetről, ezen belül a falusi csokról. Arra, hogy hogyan befolyásolta az ingatlaneladást a falusi csok az elmúlt közel egy évben, a szakértő elmondta: 

A falvakban nem évek, hanem évtizedek óta nagyon nehéz ingatlant eladni, hiszen sok évtizedes trend az elvándorlás a városokba, a fővárosba, illetve külföldre - ez a hasonló fejlettségű országokban mindenütt így van. Nálunk is jellemző a falvak népszerűtlensége és ez alól kevés térség, régió kivétel, hiszen még a Balaton körül is szép számmal akad csökkenő népességű község.

Ballagó Antal hozzátette: "elég böngészni a falusi csokra éppen a csökkenő népesség miatt jogosult települések listáját." Balogh László is, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a kérdéssel kapcsolatban elmondta:

A falusi csok szemmel láthatóan helyzetbe hozta azokat a kistelepüléseket, amik viszonylag jó elhelyezkedésűek, tehát egy nagyváros vagy regionális központ közelében helyezkednek el. A munkalehetőségek nagyvárosi koncentrációja miatt ugyanis egyre többen keresték a következő otthonukat a nagyvárosok közelében, agglomerációjában. Itt ugyanis jellemzően 30-40 százalékkal olcsóbban juthattak hozzá ugyanazokhoz az ingatlanokhoz

- mondta a szakértő, és úgy vélte, hogy a falusi csok legfőbb vonzerejét az jelenti, hogy pont az alacsonyabb ingatlanárakkal rendelkező településeken érhetőek el a magasabb összegű támogatások: már egy használt lakás megvásárlásához is megkaphatják a családok az új lakások vásárlása vagy építése után járó kedvezményezeket.

A teljes cikk a HelloVidék oldalán olvasható.

Címkék:
otthon, falu, csok, vidék,