Bérlakás programok indulnak a fővárosban: erre most még nagyobb szükség lesz

Pénzcentrum2020. május 22. 14:46

A Demokratikus Koalíció fővárosi polgármesterei bérlakás-felújítási programokat jelentettek be az általuk vezetett kerületekben. Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan veszítették el munkájukat, illetve sok család lakbérszerződését mondták fel. A kerületben ezért felgyorsítják a bérlakásfejlesztési-programot, 150 millió forintból 63 bérlakást újítanak fel - jelentette be. Hozzátette, ezeknek nagy részét olyan kisgyermekes családoknak utalják ki, amelyeknek veszélybe került a lakhatásuk. De nem csak a XVIII. kerületben indul be a bérlakásprogram.


Cserdiné Németh Angéla azt mondta, hogy a XV. kerületben 500 millió forintos bérlakásépítési és fejlesztési alapot hoztak létre. A polgármester arra kérte a kormányt, hogy a jövő évi költségvetésbe tervezzen be lakásépítési és lakásfelújítási támogatásokat.

Niedermüller Péter azt emelte ki, hogy a VII. kerületben több ezren élnek embertelen körülmények között, az önkormányzati bérlakások közül is sok a lepusztult. Felhívta a figyelmet, hogy egymilliárd forintos lakásfelújítási programot indítottak, amelynek keretében csak idén száz önkormányzati lakást tesznek lakhatóvá. Ezzel párhuzamosan a társasházi lakások felújítására is pályázatot írnak ki - tette hozzá.

Kiss László, Óbuda polgármestere úgy fogalmazott: kormányzati támogatás nélkül hirdettek bérlakásépítési programot és többszörözték meg a társasházak felújítására szolgáló forrásokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

László Imre is azt hangsúlyozta, hogy Újbudán sokan küzdenek lakhatási problémákkal, ami ellen korábban úgy léptek fel, hogy a bérlakásban élők lelakhatták azt a pénzt, amit felújításra költöttek. A polgármester azt mondta, hogy ez jó, de nem elegendő, ezért törekedni kell a bérlakások felújítására, és el kell érni, hogy a bérlakások díja államilag szavatolt mértékű legyen.

Címkék:
önkormányzat, lakás, ingatlan, bérlakás, lakhatási támogatás, albérlet,