Ez itt a baj: a még olcsóbb megsemmisíteni az ételhulladékot, mint újrahasznosítani

MTI2019. október 3. 08:30

Jelentős társadalmi törekvés, hogy minél kevesebb élelmiszer végezze a szemétlerakókban, a feldolgozók szerint egyelőre olcsóbb megsemmisíttetni a mellékterméket, mint újra felhasználni - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy megfelelő irányú fejlesztésekkel csökkenthető lenne a megtermelt hulladék mennyisége.

A lap ismertetése szerint a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet nemrég felmérést készített a magyarországi élelmiszeripari cégek körében. Ennek eredményéből kiderült, hogy az ágazati szereplők alapvetően nem ítélik súlyos problémának a kérdést, a veszteségeket a technológiai folyamatok természetes velejárójaként kezelik. A cégek fele - jellemzően a nagyobb feldolgozók - ugyanakkor nyilvántartja, hogy mennyi hulladék keletkezett a gyártás során.

Sokak szerint nagyon nehézkes az élelmiszer-hulladék felhasználása, túl szigorú szabályozás vonatkozik például az adományozásra és a takarmányozásra is. A legtöbb felesleg takarmányként hasznosul, de jelentős mennyiség kerül a hulladéklerakókba is.

A felmérésben részt vevő cégek a szigorú szabályok mellett a hulladékok alternatív felhasználásának költségét jelölték meg a fő gátló tényezők között.

Címkék:
otthon, szemét, étel, pazarlás,