Dráma: letépte a karját egy munkagép, most lakását is bukja a tiszaújvárosi nő

Pénzcentrum2019. július 23. 19:32

Elárverezték annak a tiszaújvárosi anyukának a lakását, aki azért nem tudta fizetni a hitelét, mert egy munkahelyi balesetben letépte a karját egy rossz tésztagép, ezután pedig már nem tudott dolgozni - írja a 24.hu

A drámai eset Magyari Beátával történt, aki 2015 nyarán vesztette el jobb karját. A munkahelyén történt az eset, ahol is a gép akkor kapta el a nő kezét, amikor egy kisebb drabb tésztamaradványt akart leszedni annak széléről. A portál azt írja, hogy a berendezés forgófej tüskéje előbb átszúrta a nő tenyerét, végül leszakította a kezét. 

A baleset, amelyért az elsőfokú bíróségi ítélet szerint Magyari Beáta két korábbi főnöke okolható, annyira nagy volt, hogy a nő élete teljesen összemolott. A végtagvesztés után a tiszaújvárosi asszonynak munkája sem volt többé, aminek következtében nem tudta tovább fizetni devizaalapú lakáshitelének törlesztőit, így azt a követeléskezeő elárverezte. De úgy, hogy a nőnek még így is maradt félmillió forintos tartozása - idézte a lap. A nő mindezek után abban bízhat, hogy egy önkormányzati ígéret alapján havi 25 ezer forintért biztosítanak majd neki önkormányzati lakást. 

 

Címkék:
otthon, pénzcentrum.hu, lakás, ingatlan, munkahelyi baleset, sérülés,