Kész, vége: ha ma megszavazzák, holnap megy a levesbe az LTP

MTI2018. október 16. 08:04

Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a lakás-takarékpénztári megtakarítások állami támogatásának kivezetését. Ahogy arról a Pénzcentrum korábban beszámolt, amennyiben az Országgyűlés ma az eltörlés mellett dönt, és a döntést a köztársasági elnök még ma jóváhagyja, akkor a törvény holnaptól hatályba is léphet. Ez azt jelenti, hogy aki még megkötne egy LTP-szerződést, az ma még biztosan megteheti, míg holnaptól nagy valószínűséggel erre már nem lesz lehetősége (részletek kapcsolódó cikkünkben).

Az ülésnap reggel 8 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket a lakás-takarékpénztárakról szóló javaslat összevont vitája követ. Az előterjesztő Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke a javaslatot azzal indokolta: a lakás-takarékpénztárak konstrukciója nem volt kellő hatékony, és az elmúlt időszakban nem szolgálta olyan aktívan és eredményesen az otthonteremtést, mint elvárták volna, emellett pedig 2010 óta 60 milliárd forint extraprofitra tettek szert a programot működtetők és forgalmazók.

Cikkeink a témában:

Címkék:
otthon, otp, erste, lakástakarékpénztár, otthonteremtés, ltp, fundamenta, lakástakarék,