Ráuntak a magyarok a kedvenc zöldségükre? Évről évre kevesebb fogy belőle

MTI2018. október 8. 09:02

A káposztafélék fogyasztása évről évre csökken Magyarországon, és a kereslet mérséklődése visszaveti a termelést is: a hazai fejes káposzta termés mennyisége ebben az évtizedben 2017-ben volt a legkisebb - írta a Világgazdaság hétfőn az Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci jelentése alapján.

A fejes és a vöröskáposzta magyarországi külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2017-ben: az import 3,5 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,5 ezer tonna került. Az idén az első fél évben a behozatal 15 százalékkal, 1,91 ezer tonnára csökkent.

Az Európai Unióban évente átlagosan 3,6-3,7 millió tonna káposztát takarítanak be. Az unió legnagyobb termelője Lengyelország, ahol a 2016., valamint a 2017. évi káposztatermés is meghaladta az egymillió tonnát. A közösség belső piacán a legnagyobb fejes- és vöröskáposzta- exportőr Hollandia, a legnagyobb importőr Németország volt 2017-ben - írta a lap.

Címkék:
otthon, káposzta, káposztafogyasztás,