Idén építkeznél? Készülj, mert brutálisan drágulnak az alapanyagárak

Népszava2018. március 28. 09:01

Akár 8-10 százalékkal is többet kell adni idén az építőanyagokért, ennek ellenére az ágazati szereplők 2018-ban is 30 százalékos forgalombővülésre számítanak - írja a Népszava.

Akár 8-10 százalékkal is többet kell adni idén a cserépért, csempéért, tégláért, cementért, mint tavaly, de drágul a habarcs, az ablak, a vakoló- és a burkolóanyag és a szállítás is a szakemberek előrejelzése szerint. Az alapanyagok drágulása mellett a bérterhek is növelték a gyártók költségeit. Ennek ellenére az ágazati szereplők 2018-ban is a tavalyi 30 százalékos forgalombővülésre számítanak.

A tavalyi növekedés jellemzően a szerkezetépítések felfutásának volt köszönhető, idén az úgynevezett befejező munkálatok, például burkolás, tetőfedés, festés, illetve a folytatódó szerkezetépítési munkák tartják szinten az ágazat teljesítményét

- mondta el a lapnak Vidor Győző a Magyar Építőanyag és Építéstermék Szövetség elnöke.

{{BANK360BANNER_LTP}}

Az új ingatlanok kedvező, 5 százalékos áfabesorolása továbbra is 2019 végéig érvényes, így érthető, ha a beruházók igyekeznek a határidő lejárta előtt befejezni a projekteket. A szakember szerint ha a kedvezményes áfakör meghosszabbításáról nem hangzik el egyértelmű szándéknyilatkozat, akkor az építőanyag-ipar lendülete is megtörhet, sőt időlegesen egyes építőanyagok esetében akár hiány is kialakulhat.

Címkék:
otthon, pénzcentrum.hu, építkezés, drágulás, otthonteremtés, ház, alapanyag,