Ez lenullázhatja a családi büdzsét: féléves kuka díjat kell egyszerre kicsengetni

Magyar Nemzet2016. augusztus 26. 10:30

Még mindig nem tud számlázni az az állami kukás cég, amely hamarosan egyedüliként végezheti ezt a tevékenységet az egész országban. Budapesten még minden működik, de csak azért, mert itt még nem kellett csatlakozni az egységes rendszerhez. Az iskolakezdési költségekkel egyidőben jöhet több tízezer forintnyi csekk - írta tegnap a Magyar Nemzet.


Képtelen megoldani a kormány által rábízott feladatot a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. Ezt a céget azért hozták létre, hogy átvegye a szemétszállítási feladatokat országszerte. Mivel saját számlázási rendszere nincsen, ezért azt az önkormányzatokon keresztül próbálja ezt megoldani - az ehhez szükséges szerződések azonban nem készültek el.

Ha valahogy mégis utolérik maguikat, akkor az iskolakezdés hónapjaiban a családoknak 20 és 40 ezer forint közötti összeget kell majd két ütemben befizetniük, gyorsan egymás után.

Budapest az egyetlen hely az országban, ahol még nem az állami cég, hanem a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. végzi a szemétszállítást, de októberig az FKF Zrt. vagy csatlakozik a rosszul működő állami rendszerhez, vagy nem végezhet többet szemétszállítási tevékenységet. Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor segítségét kérte a fővárosi helyzet rendezését illetően, mivel ha minden megy a tervek szerint, annak a következményei beláthatatlanok lehetnek - írta a Magyar Nemzet.

Címkék:
otthon, szemétszállítás, vidék, számlázás, főváros, kuka, magyar nemzeti vagyonkezelő zrt, magyar nemzeti vagyonkezelő zrt., nhkv zrt, fővárosi szemétszállítás,